Page 13 - Iresz_86ig.qxd

11

A múlt századokban hazánkban még nagy, füves pusztaságok, füves legelôk voltak. A tá-gas térségeken, ahol a lovak száguldozásá-nak akadálya nem volt, a ménesek körül csupán néhány ember tartózkodott: a csi-kósok.

A Hortobágyon élô csikósok bô ujjú inget, állhoz szíjazott kalapot viseltek, és a ménest a nevezetes karikással terelték. Azt a lovat, amelyiket valamilyen okból a ménesbôl ki kellett fogni, pányvával fogták el. A csikósnak természetesen saját, jól betanított hátaslova volt, amelyik a többivel együtt legelészett. Amikor gazdája hívó jelét meghallotta, gyors ügetéssel igyekezett a csikóshoz. A csikós a mindig kéznél levô nyerget egyszerûen a ló hátára dobta, és máris rajta ült. A csikós-nyereg és a közismert lovaglónyereg nem egyforma. A csikósnyerget nem rögzítik a ló hasa alatt. Ugyanis a csikósnak pillanatok alatt lóháton kellett lennie. Természetesen az ilyen rögzítés nélküli nyereghez tökéle-

tes lovaglótudás kell. A csikós saját foglal-kozását tartotta legelôkelôbbnek. Le is nézte a gulyást, aki a tehenekkel bajlódott,

és szinte semmibe vette a ju-hászt, aki csak „szamaragolt“ a nyáj után.

A csikósok legszebb ruhada-rabja a szûr volt. Anyaga fehér vagy fekete ványolt 1 gyapjú-szövet, melyet színes gyapjú-és selyemfonállal hímeztek ki, vagy posztórátétekkel díszítet-tek. A hímzést a szûrszabók virágozásnak nevezték, mert a díszítmények leggyakoribb elemei a virágok voltak.

1 ványolt: tömörített

A puszta királyai - a csikósok

Hortobágyi csikósok

Csikósok lovaitól porzik a puszta