Page 174 - Iresz_86ig.qxd

172

Kegyetlen hideg volt, hullott a hó, és már sötétedett; az esztendô utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedô utcákat, hajadonfôtt és mezítláb. Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de an-nak nem sok hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy – az édesanyja hordta valamikor –, s ahogy két arra vágtató kocsi elôl a járdára ugrott, egyszerre maradt le a lábáról mind a két papucs. Az egyikkel egy suhanc szaladt el – azt mondta, majd böl-csônek használja, ha megházasodik, a má-sikat pedig meg se talál-ta a szegény kislány.

Mezítláb járta hát az utcákat, és kicsi lá-bát kékre-vörösre csípte a kegyetlen hideg. Rongyos kis kötényét összefogta: egy halom kénes gyufa zörgött benne, egy skatulyát meg a kezében szorongatott. Egész álló nap hiába kínálgatta portékáját, egy szál gyufát se vettek tôle, és alamizsnát se adott neki senki. Éhesen és a hidegtôl reszketve ván-szorgott tovább; szívszaggató látvány volt szegény. Csillogó hópelyhek tapadtak szé-pen göndörödô, hosszú szôke hajára, de nem is gondolt vele.

Az ablakokból ragyogó világosság és sült

liba pompás illata áradt ki az utcára,

hiszen ünnep volt, szilveszter-

zegény kis terem-olyton csak ez járt ében.

úzódott egy zug-y kiszögellô ház mögé, s maga alá csupasz lábát. még jobban dider- majd megvette en hidege, de ha-menni nem mert, iszen egész nap egy garast se ke-resett, s az apja biztosan veréssel fogadná. Külön-en otthon se jobb, padlásszobájuk-ban farkasordító hideg van, a te-tô hasadékain besüvít a szél,

A kis gyufaárus lány

Andersen