Page 176 - Iresz_86ig.qxd

174

Édesmamám

Amikor itt volt öcséd tanító nénije, tiszteletlenül beszéltél édesmamáddal. Töb-bé ne forduljon elô, soha többé, Enrico! Szíven ütött az a tiszteletlen szavad. Eszembe jutott, amikor édesmamád évekkel ezelôtt egész éjszaka a kiságyadnál virrasztott, leste a lélegzetedet, sírt aggodalmában, a rémülettôl vacogott a foga, mert azt hitte, meghalsz. Már attól tartottam, eszét veszti. Egy pillanatra kiestél a szívembôl, fiam, amikor láttam, hogy viselkedsz. Megsértetted édesmamádat! Az édesmamádat, aki egyévi boldogságát odaadná azért, hogy megtakarítson ne-ked egyórányi fájdalmat, aki koldulni menne érted, aki feláldozná az életét, ha megmentheti a tiédet! Figyelj ide, Enrico, és vésd az eszedbe, amit mondok. Éle-tedben sok rettenetes nap lesz, de a legrettentôbb az lesz, amikor elveszted édes-anyádat! Mikor felnôtt leszel, sokat próbált, erôs férfi, ezerszer rimánkodsz majd az éghez, hogy csak egyszer, egyetlen egyszer hallhatnád újra a hangját, láthat-nád kitárt karját, és belevethetnéd magad zokogva, mint egy védtelen és kétség-beesett gyerek. Akkor majd eszedbe jut minden keserûség, amit okoztál neki, és boldogtalanul, lelkifurdalással sorolod majd magadban a vétkeidet.

Kérlek, soha többé ne ejts ki a szádon olyan szót, mellyel megbántod azt, aki életet adott neked. És ha mégis kiszalad valami a szádon, ne a tôlem való félted-ben, hanem szívedre hallgatva kérj tôle bocsánatot, hogy csókjával törölje le hom-lokodról a hálátlanság bélyegét.

Édesapád