Page 36 - Iresz_86ig.qxd

34

Egy szép tavaszi napon nagymama hivatalos levelet kapott. Amikor el-olvasta, nagyon elszomorodott. Faggattuk: milyen hírt kaphatott. A levélben az állt, hogy a város-ban új utat építenek, mely a kertün-kön fog áthaladni. Alkonyatkor mindnyájan szomorúan ültünk a kerti padon. Néztük a fákat, virágo-kat, bokrokat, és elképzeltük, ahogy nemsokára markológépek tépik ki valamennyit. Nagymama arcán kö-vér könnycseppek gördültek végig. Egyikünk sem szólt, de éreztük, hogy ez valamennyiünk számára keserves élmény lesz.

Különösen a többszáz éves tisza-fáért fájt a szívünk, aminek még pontosan nagymama sem tudta a korát. Mennyi mindent láthatott és láthatna szegény!

Éjszaka furcsa neszre lettünk fi-gyelmesek. Nagyi csoszogott le a lépcsôn puha papucsában. Nem tudott aludni, kicsit kiült a kerti padra.

Másnap reggel arra ébredtünk, hogy buzgón levelet ír. Megkért, vi-gyem el a postára. Ô pedig nap mint nap a postaláda tartalmát leste. Eltelhetett 10–15 nap, amikor nagy izgalommal tépett föl egy borítékot. Elolvasta a levelet, arca egé-szen megváltozott. Ragyogott az örömtôl. Pár nap múlva két bácsi érkezett hozzánk. Megnézték a kertet, és az öreg tiszafa láttán elismerôen bólogattak, írtak valamit, azután elmentek.

Nemsokára ismét levelet kaptunk. Az öreg tiszafát védetté nyilvánították, így tilos ki-vágni, és út sem vezethet a kertünkön ke-resztül. Azóta az öreg fa mintha még mél-tóságosabban állna. Van is mivel büszkél-kednie! Megmentette a kertünket, amit mindnyájan annyira szerettünk.

Reggel, amikor iskolába indulok, megju-talmazom egy-egy hálás pillantással.

Kertünk megmentôje:

a jó öreg tiszafa

Tiszafa