Basic HTML Version
– Ne hazudj! – szólt a tanfelügyelő úr, ki még nem volt hozzászokva, hogy kell a kis
Fillentővel beszélni.
– De igen, édesanyám fésült meg, van neki egy aranyfésűje, amit a királytól kapott
ajándékba.
A nagy szakállú úrnak egész elnyúlt a képe bámulatában erre a nyilvánvalóan képte-
len hazugságra. A tanító úr odafordult hozzá, s így szólt mosolyogva:
– Nincs is édesanyja, egész kicsi baba volt, mikor meghalt, most a falu tartja sorkosz-
ton,
1
mindenki szereti, mert különben jó gyerek, és igen mulatságosan tud füllenteni.
A tanfelügyelő úr soká komolyan nézett rá, s így szólt:
– De kis am, te már elég nagy vagy, hogy belásd, senki sem él hazugságból, sőt az
Isten legjobban bünteti azt, aki hazudik. Hát miért nem szoksz le erről a csúnya rossz
szokásról? Látod, pajtásaid sohasem hazudnak, senki sem hazudik, hát te miért teszed?
Jobb volna, ha a leckéd megtanulnád, és szorgalmas, okos ember lenne belőled.
– Megtanulok én minden leckét – mondta bűnbánóan Fillentő.
– Igazán? No, hát akkor mondd meg nekem, halottad-e hírét az igazságos Mátyás ki-
rálynak.
– Hogyne.
– Na, beszélj valamit róla!
Az egész iskola Fillentő felé fordult, úgy lestük ragyogó szemmel a gyönyörű felele-
tet. Ő pedig elkezdte:
– Tegnapelőtt kimentem az erdőbe, (halk kacagás hallatszott, mert a falunk határá-
ban nincs is erdő, sehol sincs, csak arra a mádi hegyeken), és ott minden fára fel volt
írva krétával, hogy itt járt Mátyás király, és az utolsó fához oda volt kötve a kolozsvári
bíró, és Mátyás király egy vastag nádpálcával fenekelte, amiért édesanyámnak nem en-
gedte, hogy fát szedjen az erdőben.
Dőltünk a kacagástól jobbra-balra. Az iskolai rend teljesen felbomlott, hahotáztunk,
visongtunk, a könyveket csapdostuk, a tanító úr is kacagott, a tanfelügyelő úr is ka-
cagott. Csak a kis Fillentő volt komoly, s úgy nézett előre, mintha tiszta színigazságot
mondott volna, mikor pedig látta, milyen sikert ért el, szelíden elkezdett mosolyogni.
De hát, ha mégolyan mulatságos volt is a vizitáció
2
így, a tanfelügyelő úr belátta, hogy
Fillentővel szemben nem tudja megőrizni a komolyságát.
Ketten nem férnek egy csárdában, hát szépen kiparancsolta a gyereket az iskolából.
Meghagyta neki, hogy iskola után maradjon benn, mert beszélnivalója lesz vele.
Aztán elkövetkezett a vizitáció komoly része, de erről nem beszélek, nem volt mulat-
ságos, sőt rám nézve szomorú emlékű, mert ekkor történt velem meg, hogy a krump-
liról semmit sem tudtam felelni.
De akármilyen komoly is volt ez a délelőtt, mégis arra voltunk legjobban kíváncsi-
ak, hogy vajon mit akar a tanfelügyelő úr Fillentővel iskola után. Szerencsére tanítóné
asszony ott fogta Fillentőt vizet merni a kútból, mert most, hogy az egész iskola le volt
foglalva, nem volt segítsége, hát így Fillentő uram csakugyan bevárta az iskola végét,
s szépen berendeltetett a tanfelügyelő úrhoz. Mi nem bírtunk szétoszlani, a kapu előtt
csoportosan vártuk, mi lesz, hogy jön ki Fillentő, biztosra vettük, hogy őt fogják el-
rakni a mai feleletért. Egyszer jön ki. Komoly volt és csendes, mikor a tornácról lejött.
1
sorkoszt: naponként más-más családnál adott étkezés
2
vizitáció: látogatás
184
irodalom5_minion_puha.indd 184
3/21/13 2