Basic HTML Version
Tündérszép Ilona és Árgyélus
Volt egyszer egy
1
király és annak három a. Volt a királynak egy almafája, amelyen arany-
almák termettek. Olyan különös fa volt az, hogy éjjel virágzott, s meg is ért rajta az alma
minden éjjel. Így a király gazdagsága napról napra annyira szaporodott, hogy oly gazdag
király nem volt az egész világon.
Egyszer azonban a király, amikor szokása szerint korán reggel kiment sétálgatni gyö-
nyörűséges kertjébe, az aranyalmáknak csak a hűlt helyét lelte. Így történt ez másnap
is, harmadnap is.
Összehívta a király erre az egész udvart, s kihirdette, hogy ha olyan emberrel talál-
kozik, aki az aranyalmákat megőrzi, fele vagyonát neki adja.
Az őröknek sem kellett egyéb, odaállottak az almafához. De hiába volt minden, mert
éjféltájban mély álom ereszkedett reájuk, és alig múlt el negyedóra, mire felébredtek,
az aranyalmák mind eltűntek. Egyszer azután a tanácskozásban felszólalt a három ki-
rály ú, és megjelentették, hogy ők fogják őrizni az almafát.
Legelőször is a legidősebb ment őrködni. De vele is csak ugyanaz történt, ami a többivel.
A középső sem járt jobban.
Végre a legkisebb vállalkozott, Árgyélus király . Legelőször is dohánnyal jól megtö-
mött aranyszelencét
2
dugott a zsebébe, így ült le az almafa alá.
A holdvilág szépen világított Árgyélus király arcára, már érezni kezdte,
hogy az álom össze akarja a szemét húzni, szippantott hát egy kis dohányt,
jól megdörzsölte a szemét, nagyokat prüsszentett. Aztán másod-
szor is nagyot szippantott a dohányból, még egyszer megdörzsöl-
te a szemét. Egyszer csak halk suttogást hallott. Feltekintett, hát
a feje felett tizenkét hollót
3
látott repülni. Egyenest az almafához
tartottak; a tizenharmadik
4
holló mint vezér, elöl repült. Árgyélus
megkapta a tizenharmadik hollónak a lábát, s felkiáltott:
– Megvagy, tolvaj!
De midőn rátekintett, hát látja, hogy karja közt gyönyörű szép
lány fekszik, aranyfürtjei eltakarják szép fehér vállát.
– Ki vagy te, szép tolvaj? – kérdi a király . – Soha többé el
nem eresztelek!
– Én Tündérszép Ilona
5
vagyok – mondta a szép lány –,
ezek a hollók pedig a lánypajtásaim. Mulatságból minden
este iderepülünk, hogy az aranyalmákat leszedjük. De
nálad nem maradhatok, pedig megvallom, hogy te vagy,
akit soha felejtenem nem lehet, mert csak téged szeretlek!
A tündérmese
1
„
Volt egyszer egy…”: mesekezdés
2
szelence: kisebb fedeles doboz
3
holló: nagy termetű, varjúféle madár. Általában az égi és a földi világ közötti közvetítő a mesékben
4
tizenharmadik: a 13 szerencsétlen szám a mesében. Előrevetíti a kedvezőtlen fordulatot
5
Tündérszép Ilona: a tündérek gyönyörűséges női mesei lények, akik az átváltozás és az eltűnés csodás ké-
pességével rendelkeznek
z
s
t
l
27
irodalom5_minion_puha.indd 27
3/21/13 1