Basic HTML Version
Pásztorok, juhászok
A különböző állatfajok őrzőinek más-más elneve-
zése használatos: a lovakét csikósnak, a szarvas-
marhákét gulyásnak, a tehéncsordáét csordásnak,
a juhnyájét juhásznak, a sertésfalkáét kondásnak
vagy kanásznak nevezik. A juhász a juhokat őrző
pásztor általános elnevezése. A bojtár a juhász se-
gédje, a számadó pedig olyan tapasztalt, idő-
sebb, nagy tekintélyű juhász, aki akár több ezer ju-
hért is felel. A juhászok elmaradhatatlan segítője a
kutya. A pásztorkutyáknak az évszázadok során
két típusa alakult ki, az őrző és a terelő. Az őrző tí-
pust a komondor és a kuvasz képviseli, a terelők
közé pedig a puli, a mudi és a pumi tartozik.
A juhászok jellegzetes munkaeszköze a juhászkam-
pó, amely nemcsak terelőeszköz, hanem jó szolgá-
latot tesz az állatok nyájból való kifogásakor, hisz
kampója könnyen beleakasztható a juh hátsó lábá-
ba.
• Búvárkodj az interneten! Hány birka bőrét
használták fel az egyszerűbb, és mennyit egy
ünneplő suba készítésekor?
• Milyen hagyományai vannak lakóhelyeteken
az állattartásnak?
A János vitéz nyelvezete
A műben sok olyan szófordulattal, ízes kifejezéssel, mondással találkozunk, amelyek
a magyar népnyelvből származnak. Pl.
„Tudod, Jancsi szivem, örömest kimennék”
. Sokszor
szinte az az érzésünk, hogy egy népmesét olvasunk, amelynek nemcsak a szereplői szó-
lalnak meg a nép nyelvén, hanem az elbeszélője is így mondja el a történetet:
„Fölösleges
dolog sütnie oly nagyon, / A juhásznak úgyis nagy melege vagyon”
. Mindez még színesebbé
és életszerűbbé teszi a művet. A
János vitéz
az a költemény, amelyet
„az ember szeretne oda-
ajándékozni külföldi ismerőseinek, hogy megérezzék a magyar népjelleg melegségét, humorát,
semmihez sem fogható báját”.
(Szerb Antal:
Magyar irodalomtörténet
)
A népi kifejezéseket Petőfi tovább gazdagította olyan fordulatokkal, amelyek a meg-
szólalásig emlékeztetnek a nép nyelvére. Bámulatos képzelőereje, költői leleménye ezzel
tovább színesítette a történetet, és megteremtette
„egy népmese utolsó, legfinomabbra
csiszolt alakját…”.
(Illyés Gyula:
Petőfi Sándor
)
64
irodalom5_minion_puha.indd 64
3/21/13 1