ÉPÍTETT TÉR
60
A KÖZLEKEDÉS RENDSZERE
A közlekedés személyeknek és dolgoknak szabályszerűen ismétlődő tömeges hely-
zetváltoztatása, amely technikai eszközök használatát igényli. A közlekedéshez tehát
szükséges: az
ember,
aki kitűzi a célt, és megszervezi, kivitelezi a mozgást;
a közleke-
dési pálya;
valamint a technikai eszköz, azaz a
jármű.
Ez a három összetevő alkotja a
közlekedési (nagy) rendszert. Ezt a rendszert egy egyszerűsített ábrán három met-
sződő körrel szemléltethetjük. A három rész együttese (a körök metszete) éppen a
tényleges közlekedést adja. Ezek a részek önmagukban is bonyolultak.
A járművek sajátossága szerint beszélhetünk közúti, vízi, vasúti, légi, vezetékes stb.
szállítóeszközökről, illetve
közlekedési ágakról.
Gyűjts képeket különleges közle-
kedési eszközökről! Elemezd a jár-
műveket alkalmazási cél, kialakítás
és erőforrás szempontjából!
A pálya a választott ágazattól függő-
en a földön, a vízen és a levegőben is
haladhat. Azokat a járműveket, amelyek
haladásához sín vagy felső vezeték szük-
séges,
kötöttpályás járműveknek*
ne-
vezzük.
Sorold be a táblázatban szereplő járműveket a közlekedési ágakba!
teherautó
komphajó
targonca
repülőgép
kőszállító csille
vonat
utasszállító hajó
helikopter
gépkocsi
villamos
trolibusz
kerékpár
fogaskerekű
vízibusz
mozgólépcső
lanovka
sífelvonó
mozgójárda
Mi leggyakrabban a közúti közlekedéssel találkozunk. Az út, a pálya vonalvezeté-
sét gyakran akadályozzák hegyek, völgyek, folyók. Lerövidíthető az út hossza, ha a
vonalába kerülő völgyet, hegyszorost áthidaljuk. Biztonságosabb a közlekedés, ha
kereszteződéseknél az egyik utat a másik fölött vezetjük. Az út vonalvezetésébe te-
hát hidakat (folyóhíd, völgyhíd), alul- vagy felüljárókat, alagutakat építenek. Ezeket
műtárgyaknak
nevezzük.
Milyen anyagból készülnek a műtárgyak? Milyen műtárgyakat látsz a következő olda-
lon szereplő képeken?
Nevezz meg legalább három híres folyóhidat, alagutat, völgyhidat!
A közlekedési rendszer vázlata
Technika 5 TK.indd 60
2013.02.26.