ÉPÍTETT TÉR
70
TÖMEGKÖZLEKEDÉS
A települések fejlődésének, a városok keletkezésének egyik alapvető feltétele a köz-
lekedés. Az ókorban a polgárok gyalog jártak lakóhelyükről a kereskedőkhöz és a
munkahelyekre. Ez a közlekedési mód határt szabott a települések növekedésének.
Még a középkorban is nagyon egyszerű volt a városi közlekedés. Nagyobb forga-
lom csak a vásártér közelében volt, és igen tarka képet mutatott.
Tudod-e?
A vasút megjelenésével a városközpont és a külső perem-
kerületek közötti távolság megnőhetett, a városközpont is
egyre nagyobb lehetett.
Az első gőzmotorkocsit 1871-ben helyezték forgalomba,
ugyanekkor gyártották az első korszerű vasúti sínt.
Nézz utána, mi jellemzi az omnibuszt és a lóvasutat!
Mi jellemző az elővárosi vasútra? Hazánkban mely vá-
ros(ok)ban találkozhatunk ilyennel?
Figyeld meg a képen látható egykori városközpont közlekedési módjait! Milyen jár-
műveket ismersz fel?
A gyalogos és az állaton való közle-
kedés még egyéni utazásnak számít, de
az ember és az állati vontatású járművek
már tömegközlekedésnek is felfoghatók.
A tömegközlekedést a távolságok meg-
növekedése, a helyváltoztatási igény
robbanásszerű növekedése hozta létre.
Az
állati vontatású
társaskocsik – mint
például az
omnibusz,*
a
lóvasút*
– mel-
lett megjelent a
gőzvontatás.
Az 1800-as
évek végén, az 1900-as évek elején elterjedtek a belső égésű motorral működő autók.
A városi közlekedésben jelentős szerepe van az
autóbusznak.
Mely érvek szólnak az autóbusszal való közlekedés mellett, és melyek ellene?
Milyen megoldást tudnál javasolni a városi autóbusz befogadóképességének növe-
lésére?
Miben különbözik napjaink korszerű autóbusza az 50 évvel ezelőtti autóbusztól?
Készíts gyűjteményt a magyar autóbuszgyártásról!
A városi közlekedésben a század elején kezdték használni a
trolibuszt.
Budapes-
ten az első trolibusz 1933-ban jelent meg, de igazi alkalmazása 1949-ben kezdődött.
A trolibusz hátrányai: kötött útvonalú, mozgékonysága korlátozott, másik trolibuszt
nem tud előzni.
Lóvasút korabeli képeslapon
(1890 körül)
Villamosjárat Szegeden 1910 körül
Technika 5 TK.indd 70
2013.02.26.