Page 40 - 8_fizika.indd

38

Az elektron felfedezésének évében, 1897-ben, már széles kör-ben alkalmazták az elektromosságot: hő- és vízerőművek „termelték” az áramot, melyet világításra; gépek, motorok működtetésére használtak. Nem egy nagyváros utcáin már villamoskocsik is közlekedtek (108. ábra). Telefon- és táv-íróhálózatok működtek világszerte.

Az elektromos áram iránya – Az áramerősség mérése

108. ábra

A fizikusok és a mérnökök a XIX. század második felében – az anyag szerkezetének pontos ismerete nélkül – azt feltételezték, hogy az elektromos áramot a pozitív töltések mozgása jelenti. Ezt, a pozitív pólus felől a negatív pólus felé mutató áramirányt technikai áramiránynak nevezzük (109. ábra).

Korábbi tanulmányaink során már megtárgyaltuk, hogy a fémekben a szabadon elmozdulni tudó elektronok biztosítják az elektromos vezetést. Így nem lehet kétséges, hogy a fémekben az elekt-ronok áramlása jelenti az elektromos áramot. Rendezett mozgásuk az áramforrás negatív pólu-sa felől a pozitív pólus felé irányul. Ezt az áramirányt fizikai áramiránynak nevezzük (110. ábra)

109. ábra 110. ábra

Az áram irányának mindig a pozitív töltések mozgásának irányát tekintjük.

Akkor most melyik áramirányt használhatjuk ?

Már a dörzselektromos kísérletek során is láttuk azt, hogy ha valahonnan „eltávozik” egy negatív töl-tés, akkor ott egy pozitív többlettöltés marad. Ez – hatását tekintve – éppen olyan, mintha helyben maradtak volna a negatív töltések, csak egy pozitív többlettöltés „került volna oda”. A kétféle megha-tározás tehát egyenértékű. Megállapodás szerint azonban: