Page 12 - ap040106 gyongyfuzer_kesz_konyv

10

Májusi mondóka

Kőről kőre bukfencezik a patak.

Ágról ágra röppennek a madarak.

Dombról dombra száll a szellő szaporán.

Nyáj kolompol a szelíd domb oldalán.

Benépesül. Zeng, zsibong a nagy határ,

kapaélen jár táncot a napsugár.

Ég a munka. Mindenkinek dolga van.

Csak a juhász s a pacsirta furulyázgat gondtalan.

Kányádi Sándor

Kacor király

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy özvegyasszony, s annak volt egy nagy macská-ja. Ez a nagy macska éppen olyan nyalánk volt, mint a kiscicák, s egy reggel mind felnyal-ta a lábasból a tejet. Megharagudott erre az özvegyasszony, jól megverte a macskát, s elker-gette a háztól.

A macska elbujdosott a falu végére, s ott nagy szomorúan leült a híd mellé. A híd má-sik végén ült egy róka is, lógatta lompos farkát. A macska meglátta, neki-nekifutott, s játsza-dozni kezdett a róka farkával. A róka megijedt, felugrott és megfordult. A macska is megijedt, visszafelé hátrált és felborzolta magát. Így néz-ték egymást egy darabig. A róka sohasem látott macskát, a macska sem rókát. Mindegyik félt, de egyik sem tudta, mit csináljon. Végtére megszólalt a róka:

– Ugyan, ha meg nem sérteném, nem mon-daná meg, miféle úri nemzetség?

– Én vagyok a Kacor király!

– Kacor király?! Soha hírét sem hallottam. – Bizony pedig hallhattad volna! Minden állatot meg tudok regulázni, olyan nagy a ha-talmam.

Ekkor a róka megszeppent, s nagy alázato-san arra kérte a macskát, hogy legyen a vendé-ge egy kis csirkehúsra. Minthogy már dél felé járt az idő, s a macskának nagyon ehetnékje volt, nem várt két meghívást. Elindultak hát a róka barlangja felé.

A macska hamar beletalálta magát a nagy urizálásba. Örvendett, hogy a róka olyan tisz-telettel szolgálja, mintha valóságos király vol-na. Urasan is viselte magát: keveset szólott és sokat evett. Ebéd után álomra szenderedett, s megparancsolta a rókának: ügyeljen, hogy sen-ki se háborgassa, amíg alszik.

A róka kiállott a barlang szájához strázsálni. Hát éppen akkor ment el ott a kis nyúl.