Page 22 - ap040106 gyongyfuzer_kesz_konyv

20

Öregasszony: Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy király és egy királyné. Azok úgy szerették egymást, mint galamb a tiszta búzát. Szép is volt a királyné, olyan szép, hogy napra lehetett nézni, de rá nem. A két szeme, mint két gyémántkő, az arca piros volt, akár a vadrózsa, a bőre fehér, mint a gyolcs 1 . Szerette a király, oda nem adta volna semmi világ kincséért a feleségét.

(Közben közeleg a király.)

Király: Jaj, de nagy az én bánatom, se éjje-lem, se nappalom, mert nincsen gyermekünk, szegény királyné csak sír-rí. Kire is hagyjam királyságomat, ha megöregszem? Bárcsak len-ne egy fiunk, de ha lányka, az sem volna baj!

Öregasszony: Addig sírt a királyné, míg egyszer egy éjjel olyan szép leánykája született, hogy azt ki nem lehet mondani! De halljátok-e, akkor éjjel a királyné hálószobájának az ablaka alá akkora fa nőtt, hogy egészen az égig ért a teteje. Csodálkozott is a király rajta, miféle je-lenség lehet ez, hogy a leánykája születésével ekkora fa nőtt az ablak alá.

Azután csak telt-múlt az idő, nőtt a leányka, bezzeg óvta is a király még a széltől is! Hogy-ne óvta, védte volna, hiszen tisztára olyan szép volt, akár az édesanyja.

(Közeleg a király.)

Kisbíró: Mindenki jöjjön a király színe elé!

( Jönnek a király köré a palota lakói.)

Király: Megparancsolom, hogy keressetek egy jóságos dajkát leánykámnak. Aki éjjel-nap-pal vigyáz rá, hogy nap meg ne égesse, árnyék meg ne sápassza az arcszínét! Mindenki értet-te? Akkor induljatok! Keressetek egy dajkát!

(Mindenki elmegy.)

Öregasszony: Hát tudjátok, lakott ott a ki-rályi palotában egy özvegyasszony, és volt egy pici fia, Jánoska. Ő is pont akkor született, mint a királykisasszony. Végül is ez az özvegy-asszony lett a dajkája a király leányának. Telt-múlt az idő, a gyerekek nőttek, növekedtek.

(Közeleg a király, Jánoska a másik irányból és leül a fa alá.)

Király: Adjon Isten, jó napot!

Jánoska: Fogadj Isten, felséges király uram!

Király: Milyen derék legényke lett belőled, Jánoskám! Hallod-e, állj be hozzám szolgálni! Úgyis itt laksz a palotában. Megfogadlak bá-ránypásztornak.

Jánoska: Felséges királyom, van egy szép fu-rulyám, ímhol-e. (Megmutatja.) S mindennap, ha kihajtom a bárányokat, furulyálok nekik.

(Közeleg a királykisasszony.)

Az égig érő fa