Page 26 - ap040106 gyongyfuzer_kesz_konyv

24

Két gyertya

Volt egyszer egy szép szál viaszgyertya, aki na-gyon is jól tudta magáról, mit ér.

– Viaszból teremtettek, formába öntöttek! – kevélykedett. – Szebb a lángom, mint más kö-zönséges gyertyának, s tovább is égek: kristály-üveg csillárban volna a helyem, vagy legalább ezüst gyertyatartóban.

– Gyönyörű élete lehet! – sóhajtott fel mel-lette a faggyúgyertya. – Engem bizony csak faggyúból teremtettek, de azért én is érek va-lamit, mindenesetre többet, mint némelyik faggyúgyertya, akit csak háromszor mártanak. Engem nyolcszor mártottak, hogy elég vastag legyek. Nem is panaszolom a sorsomat. Tu-dom, hogy előkelőbb dolog viaszból születni, mint faggyúból, de hát nem rajtunk múlik, hogy minek születünk. Kegyed majd a szobá-ba kerül a kristálycsillárba, én meg a konyhá-ba, az sem utolsó hely, hiszen az tartja el a há-zat.

– Ó! – húzta el a száját a viaszgyertya. – Van a világon fontosabb dolog is az evésnél! Sokkal többet ér a társasági élet. Ha az ember egy ra-gyogó társaságban maga lehet a legragyogóbb! Ma este bál lesz a házban, mindjárt jönnek ér-tem meg a családomért.

Ahogy kimondta, már jöttek is érte, de nemcsak őt vitték el, hanem a faggyúgyertyát is. Maga a ház asszonya vette a kezébe, s a konyhába vitte: egy kisfiú várt ott kosárral a kezében. Krumplival rakták meg a kosarat, al-mát is tettek melléje: a jószívű háziasszony ajándékozta meg vele a kisfiút.

– Ezt a faggyúgyertyát is vidd haza, kisfiam! – mondta végül. – Édesanyád világos virrada-tig dolgozik, elkél a gyertya nálatok.

A kislánya ott állt mellette, s amikor azt hal-lotta: világos virradatig, felragyogott az arca. – Én is fennmaradok ma világos virradatig! – kiáltotta boldogan. – Ma éjszaka bál lesz ná-lunk, s a legszebb ruhámat veszem föl, a piros szalagosat!

Csak úgy sugárzott örömében.

„De jólesik ilyet látni! – mondta magában a faggyúgyertya.– Sohasem felejtem el,milyen bol-dog volt ez a kislány! Ilyet úgyse látok többet.” A kisfiú beletette a kosárba, ráhajtotta a fö-delet, s vitte haza.

„Ugyan hová kerülök? – törte a fejét a faggyúgyertya. – Biztosan szegény emberek-hez, akik talán réztartót se tudnak adni alám, a viaszgyertyát meg kristálycsillárba helyezik, és fénypontja lesz a társaságnak. Előkelő ura-ságokra szórja a fényét – ó, de nagyszerű is az! Nekem alighanem másképp alakul a sorsom, hiszen csak faggyúból öntöttek.”

Csakugyan szegény emberekhez került, egy özvegyasszonyhoz és három gyermekéhez, ab-ba a rozzant kis házba, amely éppen szemközt volt az előkelő úri házzal.Megörült az özvegy-asszony, amikor a gyertyát meglátta.

– De szép szál gyertya! – kiáltotta. – Egész éjjel világít majd nekünk. És meggyújtotta.

– Juj! – utálkozott a gyertya. – Közönséges kénes gyufával gyújtanak meg! Bezzeg a viasz-gyertyát jobban megbecsülik odaát!

Ott is akkor gyújtották meg a gyertyákat: felragyogtak a termek. Kocsik robogtak a ház elé, előkelő öltözetű báli vendégek szálltak ki belőlük, zeneszó áradt ki az utcára.

„Most kezdődik a bál! – gondolta sóvárogva a faggyúgyertya, s eszébe jutott a gazdag kis-lány örömtől sugárzó arca. – Ilyet se látok többé!” De az özvegyasszony legkisebb leánykája egyszerre csak odasomfordált testvéreihez, megölelte őket, és nagy-nagy titkot súgott a fülükbe: