Page 56 - ap040106 gyongyfuzer_kesz_konyv

54

Furcsa név biz ez, de a viselője még százszor furcsább ember volt. Derékban gömbölyű, mint a hordó, de hosszú nyakú, mint a gólya. Se bajusza, se szakálla, de szemöldöke olyan bozontos, hogy bőven kitelt volna belőle mind a kettő. A mestersége rongyszedés, de nincs az a király, aki olyan büszkén hordozná az ün-neplő koronáját, mint ő a nagy batyut a hátán. – Jaj, de kényes ez az öreg Titulász! – incsel-kedtek vele a ráérő emberek, mikor végigfuru-lyázta az utcákat. Erre ő megbillentette a hátán a batyut, mint ahogy más ember meg-billenti a kalapját, s mosolygott akkorát, hogy füléig szaladt a szája:

– Kényes ám, de van is neki mire! Öreg Ti-tulásznak nagy a becsülete, még a sárgarigó előtt is. Mit mond a sárgarigó a főbíró úrnak? Azt mondja neki: filió, huncut a bíró. Mit mond a sárgarigó az öreg Titulásznak? Azt mondja neki: tilió, rongyból lesz a millió. Ezt ugyan nemcsak a sárgarigó mondta ne-ki, hanem ahány gyerek meglátta az utcán, az mind utánarikoltozott:

Öreg Titulász összefurulyáz ringyet-rongyot, rossz pokrócot, subadarabot, abból lesz a millió tilió, filió.

Én csak egyszer kiabáltam utána a kerítés mögül, akkor is elkergetett onnan édesanyám. – Elhallgatsz, te sövénytámogató! Nem szé-gyenled magad azt a szegény öregembert kicsú-folni? Ha még egyszer ilyent hallok tőled, mindjárt odaadlak az öreg Titulászhoz inasnak. No, ettől megijedtem, mint Papék lova a fű-részportól. Inkább a nyelvem haraptam volna le, minthogy valami csúfoló szó miatt rongy-szedő inast csináljanak belőlem. Lett is nagy becsületem az öreg Titulász előtt. Nekem mindig kétakkora árpacukrot adott, mint a többi gyereknek – mert mindig volt árpacukor a köpenyege zsebében, s azt mind miköztünk osztogatta el, akármennyit haszontalankod-tunk is vele.

Titulász bankója