Page 6 - ap040106 gyongyfuzer_kesz_konyv

4

Szomorú kis iskola volt a mienk, se ajtaja, se ablaka, ahogy a mese mondja. Azaz, hogy volt biz azon ablak, de csak akkora, hogy nem fért be rajta annak a bolondos napraforgónak a virágtányérja, amely előtte ágaskodott. Annál nagyobb volt az ajtó, máig is csudálom, hogy ki nem sétált rajta az egész iskolaszoba. S ezen az öreg ajtón akkora repedések voltak, hogy a tanító úrék macskája mindig azon ugrált be, ha a Bodri kutya meg akarta szabni a bundáját. Ti persze azt gondoljátok, hogy én most csak mókázok mesemondó jókedvemben. Az ám, azóta sok esztendő megette egymást: de a tenyerem tán még ma is csupa seb a padfara-gástól.

Nekünk magunknak kellett összeeszkábálni azt a padot, amelyiken ültünk. Összeállt két-két jó pajtás, s addig fúrt-faragott, míg meg nem volt a pad. Egyik végén ült az egyik gye-rek, másikon a másik. Biz azon nem esett olyan kényelmes ülés, mint a mostanin, hanem azért még pingáltunk mi akkora „f ” betűket, hogy alig fértek a palatáblára. Csak éppen a nyakravalójuk adott sok dolgot, azt sehogy se tudtuk helyre kötni. Bele is merültünk a nagy munkába úgy, hogy meg se hallottuk a kopog-tatást a csupa hasadék ajtón. Csak akkor ütöt-tük fel a fejünket, mikor már a tanító úr előtt állt a jövevény. Mezítlábas, vékonydongájú, sápadt fiúcska. Csuda, hogy el nem vitte a szél, míg idáig ért.

– Mi kéne, ha vóna, öcsikém? – kérdezte a tanító úr.

– Iskolába szeretnék járni – suttogta félén-ken a gyerek.

– Miféle legényke vagy te? Mi szél hozott ebbe a mi falunkba?

– Se apám, se anyám. Egy falubeli rokonom hozott ide magához. – Kicsoda az a rokon? – Öreg Banos pék.

Öreg Banos pék volt a legágrólszakadtabb ember a falunkban, belőle űzött tréfát minden pajkos siheder 1 .

– Hát neked mi a neved? – Három Matyi.

Mesében sem lehet ilyen furcsa nevet halla-ni. Tanító urunk is elmosolyodta magát, s föl-tette nagy kerek pápaszemét, úgy vette szem-ügyre szegény Három Matyit.

– Egy Matyinak is kicsi vagy, hát még háromnak! Hol adjak én most egyszerre három embernek helyet az iskolában?

Egyszerre összebújtunk valamennyien, és csendesen morogtunk:

– Ide nem ül! Ide nem fér! Csináljon magá-nak padot!

HáromMatyi zavarodottan sütötte le szemét. – Tudod mit, fiam – mondta a tanító úr – telepedjél meg a kuckóban. Ott lesz csak jó világ a télen.

Nagy boglyakemencéje 2 volt az iskolánknak, annak a zuga lett a Három Matyi tanyája. Sohase volt a kuckónak odavalóbb lakója. Világéletemben nem láttam gyámoltalanabb teremtést a mi Matyinknál.

Jó kedvünket rajta tölthettük: soha annak szavát nem vehettük.

Annál többet vette a tanító úr. Karácsonyra Három Matyi volt a legjobb deák. Ha valami kérdést egyikünk se tudott: mondjad csak, Három Matyi. Ha írt, csupa gyöngyszem: ha leckét mondott, mint a vízfolyás.

Hanem egyszer annál csendesebb lett Három Matyi, még ha a tanító úr kérdezte is. Leckéjét ha fölmondta, csak makogott, hogy kín volt hallgatni. Mocskos, rendetlen az írása, hogy rossz volt nézni. Elhányta a betűket, hogy csak úgy kiabált egyik a másikért. Ha a tanító úr szólította, nem ugrott, mint a labda, hanem vánszorgott, mint egy törött szárnyú veréb.

– Mi bajod neked, Matyi fiam? – tudakolta tőle sokszor a tanító úr, megsimogatva beesett, sápadt orcáját.

– Nincs nekem semmi se – motyogta Matyi bágyadtan, s olyan fáradtan dőlt vissza a kuc-kóba, hogy szinte megsajnáltuk.

SZÓLÍT AZ ISKOLA

Három Matyi