Page 72 - ap040106 gyongyfuzer_kesz_konyv

70

(...) A három fej kukorica mostanában jutott eszembe egy szem piros paradicsommal kap-csolatban. A paradicsom vidáman pirosodott egymagában egy kis mezei kertben: és amikor le akartam szakítani – mert nagyon szomjas voltam –, szinte megégette a kezem, és nem szakítottam le. Nem bizony, mert abban a pil-lanatban már három fej kukoricát láttam a he-lyén, érdesen és leszakíthatatlanul.

– Miért nem veszed le? – kérdezte barátom. – Meleg – mondtam fanyarul –, úgy meg-melegedett ebben a forróságban, hogy még szomjasabb leszek tőle.

Barátom ezek után leszakította és megette, de neki nem volt három fej kukoricája. Lehet, hogy mása volt, de kukoricája nem volt, s ezért a paradicsomot megette.

Mellesleg – az a paradicsom valóban meleg volt, mert tikkadt aszály aszalta zörgősre a me-zőket, és mi a szomjúságtól fuldokolva keres-tünk vizet, de hiába. Lehet, hogy ez a lázas ál-lapot is hozzájárult, de amikor kinyújtottam a kezem, hogy leszakítsam az árva paradicso-mot, egy hang megszólalt mellettem: – Te dolgoztál érte?

És elkaptam a kezem, mintha megégettem volna.

A madarakat – különben – már apám is sze-rette. Neki galambjai voltak, amikor a városba kerültünk, jöttek a galambok is új lakásunk

padlására. Egyelőre még fogságba, hogy szok-ják a helyet, és fiaik legyenek; mert a madár – nagyon okosan – a fiaihoz és környezetéhez ragaszkodik elsősorban, és csak azután a bará-taihoz.

Élelmüket azonban venni kellett, és apám sokszor panaszkodott ezért, mert gyerek és ga-lamb szépen akadt a ház körül, pénz azonban csak úgy futólag. Ez adta a gondolatot egyszer, amikor az erdőből hazafelé mentem madará-szásból, hogy három fej kukoricát „magamhoz emeljek”. Csendes, magányos nyári alkony volt. A lágyan lengő kukoricalevelek árnyéká-ban a tücskök már hangolni kezdték hegedű-jüket, amikor egyszerűen letörtem a három fej kukoricát, s este hazaérkezve diadalmasan a család asztalára tettem.

– A galamboknak – mondtam, és vártam a dicséretet.

– Hol kaptad? – kérdezte apám és rám né-zett.

– A mezőn – mondottam bizonytalanul, és a dicséretvárás biztonságos tornya ijedten megingott. – Kitől?

– Ott volt a... ott sok volt... az a... – Loptad?

– Elhoztam... a galamboknak! – Te dolgoztál érte?

Az asztal felett hideg csend lett. – Visszaviszed oda, ahonnét elhoztad! – Igen... majd... – és kinéztem az ablakon, mert akkor fekete este volt már. – Nem majd! Most! Azonnal!

És én visszavittem a három fej kukoricát, pedig az a kukoricaföld messze volt. Félelme-tesen messze, túl a szőlőkön, túl a világossá-gon, túl mindenen.

Az út porában tompán puffant minden lé-pésem, és minden lépés azt mondta: – Lop-tad... lop-tad...

Kukorica, krumpli, tarló, megint krumpli, megint répa, és én nem találtam azt a kukori-cást. Hát most hova tegyem ezt a három fejet?

Három fej kukorica

Részletek