Page 75 - ap040106 gyongyfuzer_kesz_konyv

73

– De szép volt ám ezelőtt negyven eszten-dővel! Volt ennek prémgallérja is, míg a moly meg nem ette! Meg volt ez festve szép sárgá-ra, míg a penész ki nem szívta belőle a festé-ket! Tele volt ez selyemrozmaringgal, míg az egér le nem rágta róla! Vadonatúj ködmön volt ez, mikor én akkora legény voltam, mint te! – Föl nem venném száz forintért – mond-tam gyanakodva.

– Fölveszed biz ezt, édes öcsém, száz forint nélkül is. Mert ez valóságos csudaködmön. Aki ezt hordozza, az testben-lélekben százszor olyan erős lesz, mint azelőtt volt.

De olyan komolyan mondta az én Balla bá-tyám, hogy eltátottam rá a számat.

– No, öcsém, ne tátogj, hanem bújj bele! Én-belőlem is azért lett ilyen híres ember, mert ebben nevelkedtem.

Már akkor húzta is rám a rossz ködmönt. A király nem adhatja olyan kevélyen a fiára a bársonypalástot.

– Hanem most már aztán tenyeredbe szedd ám a lábad, hogy be ne csukják az orrod előtt az iskolakaput!

Gondolom, ezért siettetett az öreg, hogy va-lahogy a tükörbe ne nézzek. De hiszen elég tükör volt nekem az utca. Még az ismerős ku-tyák is mind megugattak. Soha annyi jókedvű emberrel nem találkoztam, mint akkor: min-denki a szemembe nevetett. Az iskola kapujá-ban pedig Vas Matyi azzal ugrott elém:

– Nini, gyerekek,Marci kisasszonyt új ruhá-ba öltöztették a tündérek!

„Ohó – gondoltam magamban –, mindjárt kipróbáljuk a csudaködmönt”! S azzal derékon kaptam Vas Matyit, s úgy vágtam a földhöz, hogy jobban se kellett. De még meg is gyömö-szöltem a nagy mihasznát.

– Telik éntőlem még több is, hékám, szólj, ha elég nem volt!

De nem szólt az semmit, hanem úgy kullo-gott be az iskolába, mint a leforrázott farkas. Engem meg úgy vettek körül a többiek, mint valami diadalmas hadvezért. Boldog volt, aki a gúnyám végigsimíthatta.

– Ejnye, de gyönyörű kis ködmön!

„Hátha még azt is tudnátok róla, amit én tu-dok” – gondoltam magamban. Nem féltem már a feleléstől se.Tudtam, hogy bátorságot ad a ködmön.

De adott is ám! Mondtam már a leckét, mint a vízfolyás, alig lehetett megállítani. Ma-conka tanár úr megforgatott előre-hátra. Nem akarta elhinni, hogy én vagyok a Marci kis-asszony.

Hazamenet nagyeszű Balla már a kisajtóban várakozott rám.

– No, szolgám, hogy szolgált a csudaköd-mön? – hunyorgatta ravaszul apró szemét. – Tett-e csudát?

– Tett bizony! – újságoltam örvendezve. – Nem vagyok már Marci kisasszony.