Page 74 - ap040106 gyongyfuzer_kesz_konyv

72

5. Készíts képaláírást az illusztrációhoz!

Az esemény melyik mozzanatát ábrázolja a kép? Mi tükröződik a fiú arcán?

__________________________________________________________________________

6. Olvasd fel kifejezően azt a jelenetet, amelyik számodra a legizgalmasabb!

Mikor én a tanyáról bekerültem a városi deák-iskolába, mindjárt az első órában megitattam az egereket. Úgy hullott a könnyem, hogy szinte kopogott a padon.

– Mi baj, kisgyerek? – kérdezte a tanár úr. – Eszembe jutott édes szülém – zokogtam keservesen.

No, lett erre olyan kacagás, hogy én azt még most is hallom.

Szégyenletemben aztán ki se mertem nyitni a számat, mikor a tanár úr azt kérdezte: – Mi a neved, fiam?

– Marci kisasszony – vihogta el magát egy nagy, vállas, erős fiú a legutolsó padban. Vas Matyinak hívták, nemhiába, hogy olyan is volt, mint a vasék.

Attól fogva aztán rajtam veszett, énrajtam ez a név, s megkeserítette az egész életemet. Mikor legelőször kihívtak felelni, Vas Matyi megint elvihogta magát a hátam mögött: – Marci kisasszony!

S arra én úgy megszégyelltem magam, hogy se bűt, se bát nem tudtam mondani. Se akkor, se azután soha többet. Akárhogy tudtam a lec-két, ki nem tudtam a számat nyitni, mikor föl-álltam. Mindig a fülembe ütődött olyankor a Marci kisasszony. Olyankor is hallottam már, mikor nem mondták.

Tanultam pedig én otthon annyit, hogy a házigazdám, a nagyeszű Balla szabó már so-kallotta is.

– Ugyan mi akarsz lenni azzal a sok tudo-mánnyal? – kérdezte tőlem, ahogy a könyvei-met nyalábolgattam a műhely sarkában. – Szolgabíró, Balla bácsi.

– Hát hiszen az is szép mesterség – azt mondja. – De te már olyan okos leszel, hogy azzal a nagy ésszel szabó is lehetnél. Látod, akkor te varrhatnád Maconka tanár úrnak a szép kabátot, mellényt.

No, mire a szép ruha elkészült, akkorra ott-hon is lejárt a becsület. Balla bácsi maga vitte haza a remeket. Ragyogott az ábrázata, mint a nyári nap, mikor elment, de visszafelé úgy jött, mint a jeges eső.

– Tyű, olló meg a cérna – ráncolta össze a söprűforma szemöldökét –, rossz hírt mond-tak rólad, Márton deák. Nem lesz már belőled szabó, de még szolgabíró se. Mért hagyod itt-hon az eszedet, mikor iskolába mégy?

– Viszem én azt magammal, Balla bácsi, csak nem merem előadni – törtem el megint a mécsest. S elsírtam-ríttam nagyeszű Ballának, hogy milyen anyámasszony katonája vagyok én az iskolában.

Öreg gazdám megcsóválta a nagy szürke fe-jét.

– Ejnye, ejnye, szolgám, hogy előbb nem szóltál! Tudok én orvosságot arrul is. Majd mindjárt lehozom a padlásról.

Azzal letette a tűt, cérnát, föltette a pápasze-mét, és fölkapaszkodott a padlásra. Vártam le szívszakadva: ugyan mit hoz az ijedtség ellen ez a nagyeszű ember?

Nem hozott az egyebet, csak valami köd-mönfélét a karján. Csak úgy füstölt belőle a por, ahogy szétterítette az asztalon, s megrázo-gatta gyöngéd szeretettel. – Mit szólsz ehhez, deák úr? – Csúnya jószág, látom.

A ködmön