Page 84 - ap040106 gyongyfuzer_kesz_konyv

82

Most Anyu mondta. Pedig ő nem szokta mon- dani, de mikor hazajött a szülőiről, nagyon fel volt húzva, és úgy vágta oda a fogasra az új té-likabátját, hogy a lendületet Öcsi is megiri-gyelhette volna.

Mi a baj? kérdeztem, pedig én sem szoktam ilyeneket kérdezni, de most nem értettem, hogy mért pörgött be, hiszen mindenből javí-tottam, még matekból is négyesre állok. Semmi, mondta Anyu, és megpróbált rám mosolyogni, elég jók a jegyeid, csak így tovább... Akkor a télikabát magától lecsúszott a fo-gasról, én meg lehajoltam, hogy felvegyem, de anyu elém ugrott, és belerúgott a télikabátba. Abba a szép galambszürkébe, aminek úgy örült! Amit háromszáz forintért vettünk az akciós piacon, és olyan jól állt neki, hogy min-denki megcsodálta. Olyan volt benne, mint egy manöken.

Felvettem a kabátot a sarokból, és Anyura néztem. Csak mond valamit. Ne haragudj, mondta, kiborultam.

O.K., mindenki kiborulhat, gondoltam, és kerestem egy fogast a galambszürkének. Tedd a beépített szekrénybe, mondta Anyu, soha többé nem veszem föl. Majd hordom a dzsekit.

Mennyit hülyéskedtünk, amikor megvettük! Arról beszéltünk, hogy él egy dúsgazdag nagynénink Kaliforniában, Anyu szerint Agatha néninek hívják, és időnként meglep bennünket ruhacsomagokkal.Most például ezt a galambszürke télikabátot küldte Anyunak karácsonyra, nekem meg azt a selyemfényű trikót, amit egy kartondobozból halásztam ki, Öcsinek meg a kék pulcsit két elefánttal. Hát ilyen kedves ez az Agatha néni! És az egész cucc csak négyszázharminc forintba került a piacon, és Anyu lelkesen számítgatta, hogy legalább ötezer-ötszázhetvenet spóroltunk, és Öcsi mondta, hogy akkor abból legalább kétszázat elverhetünk a cukrászdában, és Anyu vett is négy krémest.

Most meg tessék. Rugdossa a kabátot. És rágyújt, pedig most szokott le.

Te se hordhatod, meg Öcsi se, amit ott vet-tünk, mondja. És soha többé nem megyünk ilyen szegények piacára. Azt hittem, lesül a ké-pemről a bőr.

Bejött, elnyomta a cigarettát, és végre rám nézett.

Mindegy, elmondom. A szülői értekezleten a Königné mellett ültem. Mikor vége lett, együtt mentünk a fogashoz, ő leakasztotta a bundáját, én meg a kabátomat. Mikor már fé-lig belebújtam, Königné megfogta a kabátot, és megnézte a címkét. És kacagott, érted? Kacagott! Nahát, ez tényleg az, mondta. Mennyire örülök, hogy ilyen jó helyre került ez a finom kis darab! Az unokahúgom küldte Kaliforniából, nekem az ujjamra is szűk volt, sőt a bejárónőm se fért bele, így aztán odaad-tam, amikor jöttek gyűjteni. Örülök, hogy Ci-likém egyik kis osztálytársnőjének anyukája kapta meg, hát igen, akinek ilyen kislányos alakja van! Ezt mondta a kövér Königné és még puszit is dobott felém.

Anyumutatta: hogy dobta.Kövér puszi lehetett. És te ettől vagy így kiborulva? kérdeztem Anyut. Hát mi van abban? Pénzért vettük az akciós piacon! Sunyi, aki a leggazdagabb az osztályban, folyton azzal dicsekszik, hogy mi-lyen olcsón veszik a cuccokat a kilós butikok-ban a mamájával. Sunyinak még a fenekén is flitter van, kilós flitter!

Sunyi megteheti, mondta Anyu, mert Su-nyiék gazdagok. És Königék is gazdagok. De mi nem tehetjük meg, mert szegények va-gyunk. Minket ez megaláz.

Anyu, ez hülyeség! kiabáltam. Hát ha mi szegények vagyunk, akkor nekünk jár a szegé-nyek piaca meg a kilós butik, meg minden, ami olcsó, nem? És szégyelljék a gazdagok, ha ott vesznek valamit, de ők dicsekszenek vele! Anyu legyintett. Ők csak viccből csinálják, vagy divatból. Hagyj békén, Dorka, te ezt még úgysem érted!

Tényleg nem értem, pedig gondolkoztam rajta. De lehet, hogy nem is akarom megérteni.

Janikovszky Éva

Te ezt még úgysem érted... II.