Page 91 - ap040106 gyongyfuzer_kesz_konyv

89

– Nem is a notesz. A képek! A gyerekek! Tudjátok, nekem a legkedvesebbek. Ekkorák voltak a háborúban a gyerekeim. Mindig ma-gammal hordtam a képeket, még a fronton is. És megmentettek ezek a gyerekek! Így is be-lém fúródott a szilánk, itt, a mellemen, de nem tudott olyan mélyre bemenni. Azt mondta a századorvos, Balajthy, megmentették a gyere-kei... Igaz is... Nem láttátok?

– Nem.Hol? Milyenek? – kérdeztük hamisan. – Itt vannak. Nézzétek! Ez a legkisebbik fi-am. Ez a nagyobbik lányom, ez meg... ez a kö-zépső. Ez szőke. A másik kettő barna. Hát már megnőttek, szerteszét vannak. Ezeket saj-náltam volna... A jegyeket nem mutatom, mert azokat már úgyis megnéztétek... De csak be-tűk vannak benne, hiába – és mosolygott az öreg.

Fejlehajtva eszegettünk az öreggel. De Péter nem állta meg, csak megszólalt:

– A fantázia, az hányas, tanár úr?

– A fantázia? Neked nagyon élénk a fantá-ziád. De jelenleg azt jelenti, hogy megbuksz, fiam. Te semmit se tanulsz. Megszeppenve jöttünk el.

– Látod, nem kellett volna ellopni. Legalább reménykedhettél volna – mondtam Péternek. Rákapcsolt a tanulásra, ki is nyögött valamit egy-egy feleletnél, de az öreg csak azt mondta utána mindig:

– Fantáziád, az van, fiam. Elég az, mit gon-dolsz?

Aztán Péter boldogan lobogtatta a bizonyít-ványát év végén.

– Átmentem, gyerekek! Hármast adott az öreg. Van benne fantázia!

Szaladtunk le a Patakra, vége volt egy bol-dog évnek.

Gyurkovics Tibor