Page 92 - AP042602_Napi(s)_gyakorlo4_beliv.indd

Olvasd el a történetet, majd oldd meg a feladatokat!

Világos után

Szaladt már az osztrák mindenfelé a magyar földön, mint a nyúl, s amikor látta, hogy nem bír Kossuth Lajos katonáival, segítségül hívta a medvét, az oroszt. Ez meg jött az első hívás­ ra. Egyszerre elöntötték a muszkák a magyar rónát.

A mi csapatunknak is jutott belőle kóstoló. Valahol a Nyírségen akadtunk össze, s kemé­ nyen megtáncoltattuk egymást. Ki bírta tovább a táncot, nem tudom én azt megmondani. Valami ostoba ágyúgolyó úgy elvitte mind a két lábamat, hogy magam is utánuk estem. Csillagos, meleg éjszaka volt, ahogy szememet fölnyitottam. Nem volt már ott se magyar tábor, se muszka tábor. Aki ott maradt, az mind olyan csendes ember volt már, hogy azóta se szólalt meg.

Pergett rám a harmat, és pergett a szememből a könny. Úgy éreztem, nem sok van hátra az életemből, s – istenem, hisz olyan fiatal voltam – mégis sajnáltam magam egy kicsit. Szülő­falumat, apámat, anyámat sose lássam többé? Szép hazám édes szabadságának, aminek bölcsőjét én is ringattam, többet ne örülhessek?

Fölemelkedtem fektemből, amennyire bírtam, s utoljára körülnéztem az alvó mezőkön. Bú­zát aratni nem értek rá abban az esztendőben Magyarországon, s a lábon maradt vetés­ ben bűbájosan pitypalattyoltak 1 a fürjek. Legalább kedves a fülemnek, szívemnek az a földi hang, amit utoljára hallok. – No, vitézs úr, hány hét a világ? – dörmögi egyszerre valaki a hátam mögött.

Nagy kínnal hátrafordítom a fejem, s örömömben elsikoltom magam: – Nini, Tilinkó! Ő volt, de milyen gúnyában, teremtő Isten! Fél bakancs az egyik lábán, fél se a másikon, színehagyott vörös sapka a fején, vörös sapka tetején egy kopott juhászkalap, rongyos hon­ védruha rajta, de ócska szűr 2 annak a tetejében, s nincs nála se kard, se puska.

– Az ám, én vadzsok, az öreg Tilinkó. Hanem most ne nagyon ismerkedzsünk, inkább salad­junk, mert kergetnek.

– Nem szaladok én már sehova. Nincs már nekem arra való lábam, elvitte az ágyúgolyó. Én itt pusztulok el. De most már azt se bánom, te legalább hírt adsz rólam otthon.

A cigány végignézett rajtam kétszer-háromszor, aztán elvigyorogta magát, s megszorította a kezemet:

– Hát akkor sép álmokat, vitéz úr!

S azzal akkorát rántott rajtam, hogy egyszerre talpra ugrottam. Nem volt nekem kutya bajom se. Csak a szele csapott le az ágyúgolyónak, s derékig rám túrta a földet. Eszembe se jutott örülni, inkább szégyelltem magam, de Tilinkó a vállamra csapott:

– Sebaj, Dióbél, jobb két lábon, mint edzsen se! Így hamarébb elérjük Malajdokot. – Azám – kaptam a szón –, mi az újság Malajdokon?

– Hát ott is csak azs, ami másfelé. Nadzs a setítcség, mikor a nap nem sit. De majd elmondom én azst neked útközben. Most csak sedd a tenyeredbe a lábad, ost saladjunk. – Te mehetsz, Tilinkó, ha neked elég volt a szabadságból – mondtam haragosan. – De én nem mehetek haza az édesanyám szoknyáján ülni. Nekem meg kell keresnem a katonáimat. Tilinkó nevetett, de úgy, mintha nyúznák. Ráncos fekete képén csörgött a könny. – No, csak kerezsd, bibas 3 .

De erre már egészen fölmérgesedtem. Hiszen nem kívánom én, hogy énelőttem minden ember haptákot álljon 4 , különösen nem kívánom az öreg Tilinkótól, aki kölyökkorom óta tege­ zett, hanem azért így mégse lehet beszélni Kossuth Lajos hadnagyával. Meg is mondtam neki mindjárt:

1 pitypalattyoltak: tájnyelvi szó a madárhang érzékeltetésére

2 szűr: vállra vetve viselt, köpenyszerű férfifelsőruha

3 bibas: cigányok egymás között használt, kissé lenéző megszólítása

4 haptákot áll: vigyázzba áll

90

9 .