Page 108 - kepzeletvilaga5_2013_BORITOVAL

Basic HTML Version

– olimpiai – sportág. A sportolók a körülbelül  kg sú-
lyú, vasperemű fakorongot lendítik el minél távolabbra.
ellipszis:
a kör távlati képe.
enteriőr:
az épület belső helyiségei, felületei és a ben-
nük lévő bútorok, tárgyak látványa, illetve az ezeket
ábrázoló festmény vagy rajz.
Erekhtheion:
Athéné istennő és neveltje, Erekhtheiosz
athéni király közös temploma az athéni Akropoliszon.
faktúra:
a felület különböző kidolgozási módjai. Pl.: len-
dületes vagy aprólékos ecsetkezelés, lazúrosan vagy
vastagon festett felület, pontozással vagy vonalkázás-
sal készült grafikai felület.
falpillér:
a falból kissé kiemelkedő pillér.
fasces:
egybekötött vesszőnyaláb, közepéből kinyúló
bárddal. Az ókori Rómában kezdetben császárok, ké-
sőbb az állami hivatalnokok jelvénye. A magas rangú
személy előtt a lictor vitte a fascest, és ezzel jelezte,
hogy mögötte nagyhatalmú személy sétál.
fesztávolság:
tartószerkezetek két szomszédos alátá-
masztása közötti távolság.
fórum:
vásártér, köztér. Az ókori római városok népgyű-
léseinek, törvénykezésének, kereskedelmének színtere.
freskó:
a még nedves vakolatra vízzel vagy enyhe mész-
vízzel oldott festékkel történő falfestés. A festék a vako-
lat száradásakor oldhatatlan egységet alkot a vakolattal.
fríz
(képszék): az épületek lezárására, tagolására, díszíté-
sére szolgáló vízszintes sáv a gerenda és a főpárkány
között.
frontális:
szembőlnézetre komponáltság. Pl.: a szo-
bor legnagyobb felületével fordul felénk, a vég-
tagok, a fej, a nyak, a törzs nem fordul el, ezért
a fejtetőn, orron, nyakgödrön és köldökön át húzott
függőleges egyenes a formát két szimmetrikus rész-
re osztja.
függőkert:
díszkert, amelyet az épületek tetőzetén vagy
támfalakkal megerősített mesterséges teraszokon
alakítanak ki.
geometria:
mértan. Sík- és térformákkal foglalkozó tu-
domány.
geometrikus elemek:
mértani elemek (pl.: kör, három-
szög, négyzet, kúp, kocka, hasáb stb).
gesztus:
taglejtés, kifejező kézmozdulat.
gigász:
a görög mitológiában szereplő, hatalmas erejű
óriások. Sokan voltak, számukat még anyjuk sem tud-
ta pontosan. Az istenekkel akkor keveredtek harcba,
amikor Zeusz letaszította a gigászok testvéreit, a titá-
nokat a Tartaroszba. Ekkor a hatalmas óriások bosszút
fogadtak az olümposzi istenek ellen. Azért, hogy el-
érjék az Olümposz tetejét, hegyeket halmoztak egy-
másra. A jóslat szerint az Olümposz lakói nem győz-
hették le a gigászokat, ezért Héraklész segítségét
kérték. A nagy hős is részt vett a harcokban, így a gi-
gászok elpusztultak.
Gilgames:
Mezopotámia ősi királya volt, akinek tetteit a
mezopotámiai irodalom fő műve, a Gilgames eposz
örökítette meg.
Halottak könyve:
a halállal és a túlvilággal kapcsolatos
ókori egyiptomi szövegek gyűjteménye. A papirusz-
tekercsekre írt szövegben az olvasható, hogy halá-
la után minden halandó egyesül az alvilág istenével,
Ozirisszel, majd felmegy az égbe, ahol a napistennel
együtt ősistenné válik.
halottkultusz:
a halottakkal kapcsolatos hiedelmek és szo-
kások összessége, illetve a halottak tisztelete.
homlokzat:
az épület külső, utcára, kertre néző oldala.
horizont
(látóhatár vagy szemmagasság): az elméleti lá-
tóhatár az a vonal, melynek mentén az ég és a föld
látszólag találkozik. A horizont magassága mindig
szemünk magasságában van, ezért a képi megjelení-
tése viszonylagos.
hüposztil:
az egyiptomi templomok oszlopcsarnoka.
A mennyezetet sűrűn álló oszlopok támasztják alá.
A sűrűn egymás mellé helyezett oszlopokat geren-
dák kötik össze egymással. A két oldalsó csarnok a kö-
zépső magasabb csarnok bevilágító nyílásain keresz-
tül kap fényt (bazilikális elrendezés).
idealizál:
eszményít. A valóságosnál szebbnek, tökéle-
tesnek ábrázolja a formákat.
iránypont:
a perspektivikus (látszati) ábrázolásban az
alapsíkban fekvő, egymással párhuzamos egyenesek
találkozási pontja a horizontvonalon.
kánon:
szabály. A képzőművészetben az aránybeli szabá-
lyok összessége. Megszabja, hogy a részletek mérete
hogyan aránylik az egészhez, és ennek alapján harmo-
nikussá, arányossá válik a forma.
kariatida:
oszlopot vagy pillért helyettesítő, fején az osz-
lopfőt és a gerendázatot tartó ruhás nőalak szobra.
kartus:
kartontekercset utánzó, keretszerű díszítmény,
melynek üresen hagyott középső része feliratok,
emblémák elhelyezésére szolgál.
kazetta:
templomok és paloták mennyezetét díszítő, be-
mélyedő, négyszögletes, faragott vagy festett terület.
kentaur:
görög mitológiai teremtmény emberi fejjel és
felsőtesttel. Az alsóteste és lábai a lóéhoz hasonla-
tosak.
khiton:
az ókori görögök gyapjúból vagy vászonból ké-
szült alsóruhája. A férfiaké térdig, a nőké bokáig ért.
klasszikus:
ókori görög művészeti stílus. A szó jelentése:
hagyományokon alapuló, mintaszerű, tökéletes, kiváló.
kolosszus:
az emberi test méreteit jóval meghaladó szo-
bor.
komplementer (kiegészítő) színek:
a színkörön egy-
mással szemben elhelyezkedő színpárok (pl.: narancs-
sárga-kék, vörös-zöld, lila-sárga).
kompozíció:
a műalkotás szerkezete, a részletek (vona-
lak, színek, formák stb.) elrendezése.
képzeletvilaga5_ujtanterv_tartos.indd 108
3/8/13 8: