Page 106 - 7_fizika.indd

Tapasztalatból tudjuk, hogy ha a vízzel telt öntözőkannát megdöntjük, a csőből folyni kezd a víz. Ez mindaddig tart, amíg a „csőben” és az „edényben” a folyadékfelszínek ugyan-abba a vízszintes síkba nem kerülnek. Ha a kannát tovább döntjük, az előbbi folyamat megismétlődik (311. ábra). A csö-vet és az edényt összekötő nyíláson keresztül a víz szaba-don áramlik – régiesen szólva: közlekedik a két rész között. Ezért az öntözőkannát – fizikai szempontból – közlekedő-edénynek nevezzük. A közlekedőedényeknek több, külön-böző alakú és keresztmetszetű ága is lehet (312. ábra). Ezek-kel szemben is követelmény a folyadék szabad elmozdulása, közlekedése az egyes ágak között. A nyugvó folyadék fel-színe a közlekedőedény minden ágában ugyanabban a vízszintes síkban van. A közlekedőedény ágai között a folyadék szabadon áramolhat.

A legnagyobb, „mesterséges” közlekedőedény valószínűleg a helységek vízellátására épített csőhálózat, a vízvezeték-rendszer (313. ábra). A víztorony vagy a kisebb településeken használt hidroglóbusz tulajdonképpen egy nagy víztartály, ahová szivattyú emeli fel a vizet. Innen a közlekedőedények elve alapján kerül a víz a felhasználókhoz. Ha egy település földrajzi fekvése lehetővé teszi, gyakran a közeli dombokon, magaslatokon alakítanak ki víztárolót.

Házépítésnél vagy nagyobb felületek „vízszintezésénél” gyakran használnak olyan vízszintezőt, mely tulajdonkép-pen egy közlekedőedény. Két, beosztással ellátott üvegcsö-vet egy hosszú gumicső köt össze. Ha egyik ágát egy meg-határozott jelhez igazítják, az eszköz másik ágában is ugyanott lesz a vízfelszín (314. ábra).