Page 46 - 7_fizika.indd

A Naprendszer tömegének kb. 99,8%-a a Napban található. Így a bolygók mozgását döntően a Nap tömegének gravitá-ciós hatása határozza meg.

Mint tudjuk, a bolygók a Nap körül ellipszis alakú pályán mozognak. Ez azt jelenti, hogy pályájukon haladva sebes-ségük és így mozgásállapotuk is – pillanatról pillanat-ra változik (122. ábra).

A Hold és a bolygók mozgásának pontos vizsgálatával New-ton megmutatta, hogy az égitestek mozgásállapot-vál-tozását okozó erő ugyanolyan jellegű, mint ami a tes-tek földközeli szabadesését okozza. Megállapította, hogy ez az erő – a kölcsönös gravitációs erő – egyenesen arányos az égitestek tömegével, és fordítottan arányos a köztük levő távolság négyzetével. Ezt a megállapítást Newton-féle gravitációs törvénynek nevezzük.

A gravitációs kölcsönhatás természetesen nemcsak a boly-gók, hanem a „hétköznapi” testek között is működik – igaz, ez esetben elhanyagolhatóan kicsi. Két, egyenként 1 kg tömegű, egymástól 1 m-re levő test között mindössze 0,000 000 000 066 7 N! Így a hétköznapi tárgyaink vagy az emberek között ható gravitációs erő elhanyagolható a többi erőhöz viszonyítva (123. ábra).

Nem elhanyagolható viszont az égitestek világában. A Föld és a Hold között kerekítve 2∙10 20 N a kölcsönös vonzóerő (200 000 000 000 000 000 000 N). Ez egy kb. 500 km (!) átmé-rőjű, jó minőségű acélkötél teherbírásának felel meg (124. ábra).

A gravitációs kölcsönhatás kísérleti kimutatása Henry Caven-dish (1731-1810) (ejtsd: henri kevendis) nevéhez fűződik. Kísér-leti eszközében egy függőleges helyzetű, kifeszített, vékony, rugalmas fémszálra könnyű pálcikát erősített (125. ábra). A pál-cika végein kicsiny ólomgolyók voltak. Először meg kellett várni, amíg a pálcika teljesen mozdulatlan lett, majd oldalról nagyobb ólomgolyókat közelítettek a kisebbekhez. A gravitá-ciós kölcsönhatás következtében a pálcika egy kissé elfordult.