This is a SEO version of etika_2009.indd. Click here to view full version
« Previous Page Table of Contents Next Page »105
Az alkotás és a munka
Az alkotás a legtöbb ember számára többnyire a művészeti alkotá-sokat jelenti, az alkotó pedig azt a művészt, aki a művet létrehozta. Ez azonban felületes beidegződés, hiszen nemcsak a művészet, ha-nem a legtöbb munka alkotás. A munka személyiségformáló és kö-zösségteremtő tevékenység, melynek során létrehozunk valamit, ami kisebb-nagyobb mértékben gazdagítja az egyén és a társadalom életét. Vannak emberek, akik nem szeretnek dolgozni. A lusta ember sok bosszúságot okozhat szűkebb és tágabb környezetének. Sokan viszont mindent feláldoznak a munkájukért, gyakran az egészségüket, a szabadidejüket, a kapcsolataikat, sőt a családjukat is. Ezek az emberek hamarabb elhasználódnak, mint kiegyensúlyozott életet élő társaik.
Az ember és az alkotómunka újabb fejezetét jelenti a tehetség. Edison szerint: „A lángész egy százalék ihlet és kilencvenkilenc százalék verejték.” A tehetség ennek ellenére kivételes adottság. Hiszen nem minden ötéves gyerek tudott zongorázni, mint például Mozart, s nem minden tízéves gyerek épített ki laboratóriumot a házuk pincé-jében, mint tette azt Edison. Az alkotás tehát különböző intenzitással, eltérő eredményességgel, de folyamatosan végbemegy minden tár-sadalomban, s szinte minden embernél.
A 19–20. században nehéz munkája volt a kovácsmesternek (a műhelysa-rok a hortobágyi Pásztormúzeumban látható)
A szakmunka és a segédmunka ma is fizikai erőfeszítést igényel
Tanakodó
A halálán lévő földműves szerette volna, hogy fiai ta-pasztalatot szerezzenek a földművelésben, s ezért ma-gához hívta őket, s így szólt: „Fiaim, én már távozom ebből az életből, de ha megkeresitek mindazt, amit a szőlőben elástam, mindent meg fogtok találni.” Mivel azt hitték, hogy kincset ásott el, apjuk halála után a fiúk az egész szőlőföldet jó mélyen felásták. Kin-cset ugyan nem találtak, de a szépen megművelt szőlő sokszorta több termést adott.
„Nem szégyen dolgozni, de szégyen tétlenül élni. Dol-gozzál, s féltékeny lesz rád, látva a lusta, hogy vagyo-nod nő, és a vagyonnal jár a dicsőség.”
(Hésziodosz 1 )
„A semmittevés az embereket gonosztevésre tanítja.”
(Columella 2 )
Sokszor hallhatod: • „A te munkád a tanulás!” Igaz-e az, hogy a tanulás munka, sőt alkotás? Indokold meg a válaszodat! A 13-14 éves korosztály a tanulás mellett sokféle dolog iránt érdeklődik. Te mivel foglalkozol a leg- •
szívesebben? Mesélj róla az órán! Vedd számba, hogy melyek azok a dolgok, amelyeket a 20–21. század nagy alkotásai közé sorol- •
nál! (Lehetnek szellemi és tárgyi alkotások, akár sporteredmények is.) Említs meg közülük öt-hat al-kotást!
Fogalmazd meg az Ezópus-mese tanulságát! •
Értelmezd a következő idézeteket! • Ezópus: A földműves és a fiai
1 Hésziodosz (Kr. e. 7. század): görög költő
2 Columella (kolumella; Kr. u. 1. század): római katonatiszt, író
etika_2009.indd 105 etika_2009.indd 105 12/11/09 12/11/09
This is a SEO version of etika_2009.indd. Click here to view full version
« Previous Page Table of Contents Next Page »