Page 38 - etika

A kreativitás mellett fontos képességünk az intuíció* (az ösztönös megérzés, megsejtés, előérzet). Goethe 1 szerint „az ember belsejéből fakadó sugallat”. Belülről érkezik, de általában külső hatás váltja ki. Az embereknek vele született tulajdonságuk, hogy bizonyos hely-zetekben, amikor nem látják valamiből a kiutat, megérzéseik, sej-téseik révén próbálják a céljukat elérni. E megérzések nem mindig helyesek, de ha rendszeresen figyelünk rájuk, az idők folyamán meg-szerzett tapasztalatokkal együtt e képességünket fejleszthetjük. Nap-rakész intuíciós képességekkel pedig rövidebb idő alatt jobb mód-szereket, célravezető, életrevaló megoldásokat találunk gondjainkra. A művészi alkotások (zene, képzőművészet, irodalom, színházi elő-adás) befogadásához, megértéséhez is elengedhetetlenül szüksé-ges, hogy intuíciós képességünk legyen.

A megérzésnek nagy szerepe van a közösségi életben, s roppant fontos egy-egy élethelyzet, viselkedés megértésekor. Az intuitív egyén kapcsolatai kiegyensúlyozottabbak, harmonikusabbak, hiszen könnyen azonosul társa, környezete érzésvilágával, ezáltal megértőb-bé is tud válni a másik gondjai iránt.

Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a leg-több ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak három hatvanért egy gyógy-szert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem ön-zés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jó-kedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után!

A legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módsze-resen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok le-gyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit a hangya szorgalmával és a tigris ra-gadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek.

Hová merűlt el szép szemed világa? Mi az, mit kétes távolban keres? Talán a múlt idők setét virága, Min a csalódás könnye rengedez? Tán a jövőnek holdas fátyolában Ijesztő képek réme jár feléd, S nem bízhatol sorsodnak jóslatában, Mert egyszer azt csalúton kereséd?

Nézd a világot: annyi milliója, S köztük valódi boldog oly kevés. Ábrándozás az élet megrontója, Mely, kancsalúl, festett egekbe néz. Mi az, mi embert boldoggá tehetne? Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön, A telhetetlen elmerülhet benne, S nem fogja tudni, hogy van szívöröm. Kinek virág kell, nem hord rózsaberket; A látni vágyó napba nem tekint;

Page 38 - etika_2009.indd

Page 38 - etika_2009.indd