Basic HTML Version
19
Térhatás és mozgás két dimenzióban
Bridget Riley:
Cataract V.
(1931), emulzió, karton,
80×75 cm, magángyűjtemény
Victor Vasarely:
Ibadan-Pos-1.
(1977), akril, vászon,
73×66 cm, Budapest, Vasarely Múzeum
Victor Vasarely:
Bio-Octans
(1979), akril, vászon,
180×180 cm, Budapest, Vasarely Múzeum
az angol
Bridget Riley
művésznőt és a magyar származású francia Victor
Vasarelyt (Vásárhelyi Győző) egyaránt a fekete-fehér felületek kontrasztjá-
ból adódó mozgás érdekelte első festői korszakukban.
riley – a brit op-art meghatározó személyisége – kezdetben a geo-
metriai formák tónusfokozataival, körvonalainak torzításával és ismétlé-
sével érte el képeinek térhatását. festményeinek jellegzetes, vibráló ha-
tású motívumait az 1960-as évek divatjában a ruhák mintáiként látjuk
viszont. a ’70-es évek elejétől festészetében egyre nagyobb szerephez
jutottak a színek. Hatalmas méretű absztrakt képeihez kisebb előtanul-
mányokat készített, amelyeken kipróbálta, milyen lesz a színek összha-
tása. festészetét ő is, akárcsak Vasarely, tudományos alapokra építette.
Mindkettőjük a fizika törvényeiből, a geometria és a színminőségek ala-
pos ismeretéből indult ki.
Főként azt vizsgálták, miként lehet a síkon
a mozgás és a térbeliség érzetét kelteni.
a
„szemfényvesztés nagymestere”
-ként emlegetett, pécsi születésű
Victor Vasarely
1930-ban költözött Párizsba, ahol kezdetben újságírás-
sal, reklámgrafikák tervezésével foglalkozott, később pedig az optikai
művészet vezéregyénisége lett.
Munkássága különböző korszakokra osztható.
az 1930 és 1947 kö-
zötti időszakot önmaga
„tévutak”
-nak nevezte, amit természetesen nem
szabad szó szerint értelmeznünk, hiszen számos értékes alkotást készí-
tett ekkor is. ebben a periódusban születtek meg például jellegzetes
axonometrikus kockakompozíciói
vagy a
Zebrák
sorozat első darabjai.
1947-től kezdve bontakozott ki érett stílusa, amelynek műveit hol egy
párizsi metróállomás (Denfer) burkolatának játékos vonalai, hol a breton
tengerpart (Belle Isle) víz csiszolta kavicsai, máskor pedig egy kisváros-
ban (Gordes) tapasztalt fény-árnyék jelenség ihlette. az általában feke-
te-fehér (1951–1963) és vonalas szerkezetű képei alapján beszélhetünk
ún.
vonalperiódusról
(1966–1976), valamint az erőteljes térhatású, mély
perspektívájú,
plasztikus festmények
(pl. a
Vega-Sakk,
a
Boo, Bio-Ok-
tans
címűek) csoportjáról is. Képépítésében a legfontosabb alapelvét a
szín és forma egysége, és azok azonos minőségként való kezelése adta.
a kifejezés a latin
sericum
(szerikum; ’selyem’) szóból ered. Síknyomású sokszorosító
grafikai eljárás. a lényege, hogy a sablonnal fedett szitaszövet a sablon által meg-
határozott helyeken nem engedi át a festéket. elkészítéséhez egy sima deszkalap
(alaplap) és egy keményfából (vagy fémből) készült vakkeretre feszített szitaszövet
szükséges. a szita régen hernyóselyemből készült, de újabban már szintetikus szálú
poliamid és poliészter az alapanyaga. Kell még egy simító eszköz (általában egy fa-
darabba szorított gumilap) is, amellyel egyenletesen eloszlatják a festéket a szita fe-
lületén, és egy olyan lap (pl. papír, fém, textil, üveg), amelyre a nyomtatást végez-
zük (a folyamatot lásd a rajzon). a szitanyomás készülhet kifedéses (negatív), pozitív
vagy fototechnikai módszerrel is. a 20. századi festők közül Vasarely, andy Warhol,
roy Lichtenstein és robert rauschenberg alkalmazták szívesen ezt az eljárást.
Szerigrá a* (szitanyomás)
Vakkeret
Szitaszövet
Minta
(festékátengedő rész)
a keletkező nyomat
Nyomathordozó
festék
Simítóeszköz (más néven: rákel)
Gumilap
ké
pzeletv10_uj_2013.indd 190
8/2/13 12:49: