Basic HTML Version
27
A fényképezés műfajai
a fényképezés feltalálásával felmerült a kérdés, mi szükség lesz a fest-
ményekre, hiszen a fotó sokkal élethűbben tudja visszaadni a látványt.
Többen már a „festészet halálát” emlegették, de mint oly sok minden-
re, az idő erre a kérdésre is megadta a választ. a festőművészek közül
(pl. Delacroix, Degas, Gauguin, Munkácsy) egyre többen használták fel
a fotót segédeszközként, tehát egyáltalán nem idegenkedtek tőle. Sőt,
kezdetben a fényképészek olyan fotókat készítettek, amelyek a fest-
ményeket utánozták – nemcsak a témákban (csendélet, tájkép, portré)
és a kompozíciós beállításokban, hanem a fény-árnyék hatásokban is.
a képzőművészek viszont a fényképészet által felfedezett új kifejezé-
si lehetőségeket (pl. pillanatszerűség, mozgássorozatokat megörökítő
felvételek) ültették át a festészet területére. a századforduló táján egyre
nyilvánvalóbb lett, hogy mindkét művészeti ág képes olyan dolgokra,
melyre a másik nem, így bebizonyosodott, hogy a festészetre és a fény-
képészetre (illetve az abból kialakuló fotóművészetre) egyformán szük-
ség van. Sokszorosíthatósága következtében a fényképészet forradal-
masította egész kultúránkat.
a fényképészet, ahogy fejlődött, kialakultak
főbb műfajai
is:
portré
(különféle emberábrázolások, önarckép, vizitkártya, akt),
természetfo-
tó
(állatkép, növényfotó),
tájkép
(városkép, épületfotó),
eseményfotó
(sport, riport, színház, tánc),
sajtófotó
(vagy riportfotó),
szociofotó,
csendélet
(tárgyfotó),
tudományos, műszaki fotó
(csillagászati, mik-
ro-, makrofelvétel, infravörös fotó, víz alatti felvételek),
illusztrációs fotó
(reklám, divat),
képzőművészeti fotó
(akció, átfestett fotó, kollázs, mon-
tázs, vegyes technikájú képek),
hobbifotó
(vagy amatőrfotó).
egy francia üzletember, andré-adolphe-eugéne Disdéri (andré-adolf-
özsen dizdéri) jó üzleti érzékének köszönhetően a nagyméretű és drá-
ga fényképek helyett kisebbeket (6,5 × 10,5 cm-es) kezdett el készíteni.
ezek voltak az ún.
vizitkártyaportrék,
amelyeket 1854-ben szabadal-
maztatott.
a fénykép tömeges megjelenése lényegében a vizitkártya-fotográ-
fiával kezdődött el. Szokássá vált, hogy az emberek látogatáskor név-
jegykártya helyett vizitportrét nyújtottak át, sőt gyűjtötték, albumokba
ragasztották őket. a társasági összejöveteleken az albumokat lapozgat-
va beszélgettek a képeken látható személyekről, így a vizitkártyák egy-
re fontosabb szerephez jutottak a társasági életben.
André Kertész:
Torzulás No. 147
(1931)
Az
aktfényképezés
– mint önálló műfaj, amely a fényképezés
feltalálásával egyidős – mindig is érdekelte az embereket.
A 20. században élte fénykorát – azért nem előbb, mert a társa-
dalmi korlátok ezt nem tették lehetővé. A század első felében
a művészeti kiállításokon kizárólag idealizált, erotikamentes női
vagy fér testekről készült fotók kerülhettek csak bemutatásra.
Az aktfényképezés műfajában, többek között,
André Kertész
(1894–1985) alkotott maradandót, aki híres,
Torzulás
című soro-
zatának létrejöttéről így emlékezett meg:
„Béreltek nekem egy
műtermet, ahol hetekig dolgoztam. Küldtek modellt is, én meg ta-
láltam egy ócska, kidobott tükröt. Ebben egészen sajátosan torzult
el a valóság, ezt fényképeztem le. Hasonló aktfotókat korábban
senki sem csinált. Izgalmas kísérlet volt ez a munka számomra,
mindent kihoztam belőle, amit lehetett.”
Robert Capa:
Kollaboránsnő Chartres-ban
(1944)
Capa azt a pillanatot örökítette meg fotóján, amikor a francia kis-
város utcáján vonuló tömeg a német hadsereg elnyomása alóli
felszabadulását ünnepli. A képen a legtöbben egy kopaszra nyírt,
karjában csecsemőt tartó nőre szegezik tekintetüket. Némelyikük
arcán megvetés tükröződik. Vajon miért? Mi lehet a nő bűne?
Valószínű, hogy gyermekének az apja egy megszálló német ka-
tona volt, ezért fordulnak az emberek elítélően az asszony felé.
A véletlenül elkapott pillanat feszültsége kézzelfogható és meg-
ismételhetetlen, olyan gondolatokat ébreszt, amely túlmutat
a jeleneten. Ugyanakkor a fotó pusztán az adott pillanatot ábrá-
zolja, így erkölcsileg egyáltalán nem ítélkezik, tárgyilagos marad.
eredeti neve friedmann endre ernő volt. a robert
Capa művésznevet később vette fel. Magyar barátai
„Cápa” becenéven szólították, ebből lett a Capa.
a 20. század egyik legjelentősebb dokumentarista
fotóriportere, sajtófotósa. Haditudósítóként részt vett
a spanyol polgárháborúban, majd az 1938-as japán–
kínai háborúban is. a második világháború során
a
Life
magazin tudósítójaként járt az afrikai és az
olaszországi hadszíntereken. az 1944-es normandiai
partraszállásról készült képei hozták el számára az
igazi hírnevet. 1954-ben egy haditudósítás alkalmá-
val az indokínai harctéren aknára lépve lelte halálát.
Robert Capa (1913–1954)
ké
pzeletv10_uj_2013.indd 207
8/2/13 12:49: