Basic HTML Version
25
Leonardo festészetének jellemzői
1. Leonardo kedvelt kompozíciós módszere volt, hogy a képet mélysé-
gi irányban
három részre tagolta: előtérre, középtérre és háttérre.
az előteret a szereplőkkel töltötte ki, a középtérben a táj vagy egy
épület közeli formái, a háttérben általában a ködbe vesző sziklás táj
látható.
2. a szereplőket gúla- és háromszög-kompozícióban ábrázolta.
3.
A perspektivikus ábrázolás szabályait alkalmazta.
a)
Lineáris perspektíva:
az egymással párhuzamos vonalak a távo-
lodó irányban összetartónak látszódnak, a horizont felé közeledő
tárgyak pedig kisebbnek.
b)
Levegőperspektíva:
a horizont felé közeledő formákat egyre hal-
ványabbra és elmosódottabbra festette. Tájképei a végtelenség
érzetét keltik, ahol a vizek és a hegyek szinte egymásba olvadnak.
c)
Színperspektíva:
a közeli formákat élénkebb és melegebb, a távo-
liakat tompább és hidegebb színekkel festette (pl.
Mona Lisa
).
4.
Chiaroscuro*
(kiároszkuró; ’fény-árnyék’): a világos és sötét felületek
között lágy tónusátmenetet alkalmazott. a test plasztikus ábrázolá-
sát a festészet fő feladatának tekintette.
5.
Sfumato
(szfumátó; ’ködös, füstös’): az éles körvonalakat letompítot-
ta, az elkülönülő részleteket lággyá, fátyolossá tette.
Leonardo da Vinci:
Szent Anna harmadmagával
(1510–1513), olaj, fa, 168×130 cm, Párizs, Louvre
A festményt a renzei szerzetesek rendelték Leonardótól. A kép
Szent Annát ábrázolja, akinek az ölében ül felnőtt leánya, Szűz
Mária, aki odaadással és szeretettel hajol a kis Jézus felé. Próbálja
magához húzni, de a gyermek inkább Keresztelő János bárányá-
val szeretne játszani. Az alakok összetartozását a tömbszerű kom-
pozíció, az összekapcsolódó mozgássor és az egymásba fonódó
tekintetek hangsúlyozzák. Az egész csoport kissé jobb felé hajlik,
de a kompozíciós egyensúlyt Jézus és a kis bárány visszaforduló
mozdulata teremti meg. Leonardo a kedvelt kompozíciós mód-
szerét alkalmazta: az előtér szereplői egy gúla alakú formát alkot-
nak, a középtérben egy fa látható, a hátteret egy sziklás táj zárja.
Az előtér meleg színei kiemelkednek a háttér fátyolos, hideg szín-
világából. Leonardo mesterien alkalmazta a levegőperspektíva
szabályait is.
Leonardo da Vinci:
Mona Lisa
(Gioconda [dzsokonda];
1503–1506), olaj, fa, 77× 53 cm, Párizs, Louvre
Mona Lisa valószínűleg a renzei Francesco del Giocondo felesége
volt, és a festmény révén a világ leghíresebb asszonyává vált. Ti-
tokzatos mosolya sokakat rabul ejtett már, és még többen csodál-
ják azt a festői stílust, amellyel megalkotta Leonardo a művet.
A tökéletes szépség és a tökéletes festmény megalkotására töre-
kedett. Apró ecsetvonásokkal festett, ezért porcelánszerűen sima
és áttetsző felületet kapott. A lazúrosan egymásra festett rétegek
eredménye, hogy egyáltalán nem látszódnak az ecset nyomai.
A téma nagyon egyszerű: a kép előterében egy atalasszony ül,
mögötte a párás levegőbe burkolt sziklás tájra látunk. Leonardo
a sfumato technikájával, vagyis a lágy színátmenetek alkalmazá-
sával misztikus hatású ködfátyolba burkolta a jelenetet. A kontú-
rok elmosásával nem a részletekre, hanem az arcra irányította
a gyelmet, és a jellemábrázolást helyezte előtérbe. Mona Lisa
alakja szinte egybeolvad az álomképszerű tájjal. Teste zárt töm-
böt alkot, csaknem az egész képteret kitölti. Kissé elfordul, de ar-
cát a nézők felé fordítja.
ké
pzeletv10_uj_2013.indd 25
8/2/13 12:42: