Page 85 - 7szinvarazs_jav.indd

Tör­tént egy­szer, hogy Má­tyás ki­rály egy ren­ge­teg erdő­ben va­dá­szott. Má­tyás va­dat
űzve elsza­kadt tár­sa­i­tól, és el­té­vedt. Hi­ába ke­reste a töb­bi­e­ket, egé­szen bele­fá­radt
a bo­lyon­gásba, míg végre egy ma­gá­nyo­san álló kuny­hó­hoz ért.
No, gon­dolta, itt szál­lást ké­rek éj­sza­kára. Egy öreg anyóka nyi­tott aj­tót.
– Ad­jon Is­ten jó es­tét, édes öreg­anyám! – kö­szönt rá a ki­rály. – El­té­ved­tem.
– Ad­jon Is­ten ne­ked is jó es­tét, édes fiam! – fo­gadta ba­rát­sá­go­san az anyó­ka. – Itt
egy lóca1, ezen elal­hatsz reg­ge­lig. De va­cso­rát nem tu­dok adni!
Az anyóka, látva, hogy ven­dé­gé­nek szeme csak úgy ko­pog az éh­ség­től, egyet­len
tyú­kocs­ká­ját le­vágta, és fi­nom le­vest fő­zött be­lőle. Meg­me­le­ge­dett Má­tyás szíve,
ami­kor az anyóka eléje tette a pá­rolgó, jó­ízű le­vest. Meg­szám­lálta, hány aranyló zsír­
csepp gyön­gyö­zik a te­te­jén, és így szólt:
– Tudd meg, öreg­anyám, én Má­tyás ki­rály va­gyok. Sze­ret­ném meg­há­lálni, hogy
egyet­­len tyú­kocs­ká­dat fel­ál­doz­tad. Annyi ara­nyat kapsz tő­lem, ahány zsír­csepp sár­
gál­lik a le­ve­sed te­te­jén!
– Ó, fiam, ne ha­ra­gudj rám, hogy nem is­mer­te­lek fel, és ki­rály­hoz il­lően meg sem
tisz­tel­te­lek!
Má­tyás elő­vette er­szé­nyét, és ki­szá­molta az anyóka asz­ta­lára az ara­nya­kat. Épp
ek­kor top­pan­tak be a ki­rály va­dá­szai.
– Jaj, ki­rá­lyunk, az egész er­dőt be­jár­tuk, egész éj­jel ke­res­tünk! Hogy ag­gód­tunk
ér­ted!
Köz­ben meg­lát­ták az asz­ta­lon a nagy ha­lom ara­nyat, és Má­tyás el­me­sélte ne­kik,
mi­ért kapta az anyóka a gaz­dag jutal­mat.
– No – gon­dolta ma­gá­ban a ki­rály sza­ká­
csa –, fő­zök én olyan zsí­ros le­vest, hogy
nem győzi ne­kem ki­szá­mol­ni az ara­nya­
kat a kin­cses­kam­rá­já­ból!
Vissza­térve a pa­lo­tába a sza­kács már
más­nap el­ké­szí­tette a tyúk­hús­le­vest.
Ahogy fel­tá­lalta, Má­tyás azon nyom­ban ki­
ta­lálta, hogy hon­nan fúj a szél, és ék­te­len
ha­ragra ger­jedt:
– Te sza­kács! El­ron­tot­tad a le­vest,
ehe­tet­len, csupa zsír az egész! Me­hetsz,
amerre látsz! – mondta.
Lógó or­ral hagyta ott az ud­vart a sza­kács, aki sok ara­nyat akart, de sem­mit nem
ka­pott.
ma­gyar nép­mese nyomán
1 lóca: támla nélküli egyszerű pad
Mátyást megvendégelik
7szinvarazs_jav.indd 85 7/25/