Page 127 - 7szinvirag_borito_sima.indd

Egy búzaszem története

Meleg, kora nyári délután volt, a búza-tábla hajladozva susogott a gyenge szel-lôben. A búzatábla mélyén lakó fürj- és fogolycsaládok már csomagoltak; tudták, holnap lesz az aratás napja, s ôk mehet-nek új hazát keresni. Gondterhesen ké-szülôdtek: hol találnak ilyen jó otthont, amely így megvédi kicsinyeiket a vér-csék és a puskagolyók ellen? Alig alud-tak ezen az éjszakán, s kora hajnalban már búcsúzni kezdtek egymástól és jó szomszédaiktól, a pipacsoktól és búzavi-rágoktól.

Ezek voltak a legszomorúbbak, a piros pipacsok és a kék búzavirágok. Harmat-könnyeket sírtak, mikor az öreg fürjek bú-csúszavait hallották, s egy búzavirág így szólott:

– Ó, hogy irigyelünk benneteket! Bár-csak nekünk is szárnyunk lenne, és vele-tek mehetnénk!

Egy öreg fürj vigasztalni kezdte: – Sose búsulj, bölcsen van ez így! Ama-darak repülni tudnak, ti meg itt nôttök és illatoztok a búzatábla közepén.

Alighogy felröppentek az útra kész ma-darak, már jöttek is az aratók, s nekifogtak a munkának. Estére már csak szúrós tarló maradt a búzaföld helyén, s a hajdani bú-zakalászok kévébe rakva várták sorsukat: a cséplôgépet, a malmot, a liszteszsákot és a kenyérsütô kemencét.

Egyetlenegy búzaszemecske kivételé-vel, amelyik aratás közben elgurult. Örült is a szabadságnak, mert hallotta hajnalban a fürjek és a virágok beszélgetését, és semmi kedve sem volt ahhoz, hogy lisztté és kenyérré változzék.

Ha már ez a búzaszemek sorsa – gon-dolta –, akkor ô nem lesz búzaszem, in-kább fürjjé változik.

„Csakhogy a fürjek repülni tudnak – gondolta újból –, nekem pedig nincsen szárnyam… Akkor tücsök leszek… – ha-

tározta el –, az is itt repülni.”

Csakhogy este cir

kök, ezek a kedves réti cigányok, s a búza szem szomorúan állapította meg, hog tücsök sem lehet belôle, mert nem tud ci ripelni…

„Akkor mezei egér leszek!” – határozt el, mert látta, hogy a mezei egerek megél nek a tarlón is. Csakhogy a mezei egere futkosni tudnak, és házat ásni a föld alatt látta a búzaszem, és szomorúan mondo gatta, hogy neki nincs ilyen tudománya. „Hát mit csinálhatnék? – töprenget egyre szomorúbban. – Legjobb lenne, h odagurulnék testvéreimhez, s engem is el vinnének a cséplôgéphez és a malomba.” Így búsongott három nap és három éj jel. Harmadnap aztán hatalmas zápor ke rekedett, s a búzaszemecskét beverte földbe. Milyen nagy volt a csodálkozása mikor a föld mélyén megszólalt egy gö röngy, és azt mondta neki:

– Most már jó helyen vagy. Jövô ta vaszra majd kibújsz a földbôl, nyárra szé búzakalász lesz belôled, és újból learatnak A búzaszemecske már nem búsult A nagy fáradtságtól elaludt, és fürjekrôl é pipacsokról álmodik jövô tavaszig.

Zelk Zoltá

Nyár

Nyár. Kert. Csönd. Dél. Ég. Föld. Fák. Szél. Méh döng. Gyík vár. Pók ring. Légy száll. Jó itt. Nincs más, csak a kis ház. Kint csönd és fény. Bent te meg én.

Szabó Lôrinc