Page 128 - 7szinvirag_borito_sima.indd

Isten veled, gólyamadár!

Részlet

Furcsa két madárfaj a gólya meg a fecske, hogy tavasszal mindig idejön a másik vi-lágrészbôl, ôsszel meg mindig visszatér a másik világrészbe. De ott nem raknak fészket, és nem költenek, csak itt, miná-lunk. Melyik hát az igazi hazájuk?... Még furcsább, hogy az a két gólya meg az a pár száz fecske az egész országból csak éppen a mi falunkat szereti. Amesszi Afrikából ide térnek mindig vissza, ide ám, a mi szegény nádas házaink közé, a mi szegény mezônkre. Mi van a mi falun-kon olyan szeretnivaló, hogy érdemes át-repülni egy egész nagy tengert meg egy egész nagy országot?

Ahogy a két gólya ott áll egymás mel-lett, bizonyára így beszélgetnek:

– Öregem – mondja az asszony –, a ví-zililiomnak fogytán a virága.

Az ura bólint egyet a fejével csönde-sen.

Ismét az asszony szól: – Mikor indulunk?

– Mikor az utolsó liliom is eltûnik. – A gyerekek eléggé erôsek? – Megbírják.

Mind a kettô újra bús merengésbe mé-lyed. Milyen szomorú tud lenni a madár! Egész testével szomorú.

A minap aztán sok gólyát láttam a ma-gasban. Odafenn kanyarogtak a falu fö-lött, aztán egyszer csak: egyenes az út Délnek!

A fecskék tegnap mentek el. Úgy be-szélték meg, hogy a templom tetejérôl in-dulnak, mert ott gyûltek össze.

Töméntelen, nagy fekete madárraj volt az ott együtt. A falu csendjében nem hal-latszott egyéb, csak az ô csivitelésük-csi-ripolásuk. Tanácskoztak, disputáltak 1 .

Vajon min forgott a beszéd? Vezért v lasztottak-e, vagy az út irányát hánytá vetették meg? Rossz hírt kaptak-e Afr kából? Vagy valamelyik más falube fecskenéprôl szavaztak, hogy megvárjá e ôket, vagy nélkülük menjenek? tudná megmondani, ha nem a madár? Fölkerekedtek, egypárszor körülk nyarodtak fenn, mint a búcsúzók. B zonnyal a falura néztek alá a magasb meg a vidékre, aztán elszálltak a messz ségbe.

De hát miért megy el a gólya, mié megy el a fecske, ha a mi falunkat ér otthonának?

Ó, bizony könnyû azt kitalálni... Elk zelgett az ôsz. Az október hideg lehell tétôl dermedten hullanak el a bogar milliói. A december szele kemény kérg fagyaszt a vizekre, s a téli ég felhôi hóv borítják be a mezôket. Mibôl éljen akkor szegény gólya meg a szegény fecske? Éh halna meg itt az istenadta valamennyi. Ma már nincs se fecske, se gólya. T lán éppen most repülnek fenn a szédí magasságban a tenger fölött és a teng felhôi fölött. Talán éppen most kiáltja egyik gólyafiú:

– Anyácskám, elfáradtam!

– Terjeszd ki a szárnyadat – feleli b zonnyal az anyja.

S megszûnik a szárnyak levegôverés Az egész gólyacsoport kiterjeszte szárnnyal leng a levegôben.

Gárdonyi Gé

126

1 disputál: vitatkozik