Page 160 - 7szinvirag_borito_sima.indd

Egy nyári vasárnapot a Normafa-lejtô öreg tölgyfái alatt töltöttünk. A fák között itt ki-sebb-nagyobb tisztásfoltok vannak. Még egy valóságos rét is. Elég sokan jöttek ki-rándulók. Mi késôn értünk oda, így lejjebb szorultunk a lejtôn. Találtunk egy ledöntött fatörzset. Fiaim rögtön birtokba is vették. Hamar rájöttek, hogy billeg. Andris és Petyó urasan megülte az egyik végét, a másik végére Kisdombit küldték. Neki kellett mindig újra felmásznia a törzsre, hogy ôk mindig újra felemelkedjenek. Csakhogy ôk ketten összekaptak. Addig-addig, hogy le is lökték egymást a földre. Váratlanul megbillent a súlyos fatörzs. Épp Kisdombi lábára zuhant. Ô persze üvöltött, mint a sakál. De mikor lehúztuk a cipôjét, láttuk, hogy nincs nagy baj. Egy kis zúzódás mindössze.

Mikor elcsitult, a hátamra vettem. Volt a rét közepén egy kút. Gondoltam, nem árt azért kimosni a sebét. A többi fiam is jött velünk, még Gergô is, a legkisebb. Ôk in-

– Apja, vegyél nekem luftbalmot! nyöszörgött a fülembe Kisdombi. Észr vette, hogy a kúton túl mozgóárus jár-k a kirándulók között. Most éppen felé tartott. Egyik kezében léggömbök, a m sikban koffer.

A kofferra mutattam: – Abban mi van?

Az árus készségesen sietett kinyitni. – Gyönyörû papírsárkányok. Húszm teres zsinórral.

Nem is volt drága. És akkor már inká ezt, mint a léggömböt. Azt a gyerekei úgyis mindjárt kipukkasztanák.

Kisdombi eközben lemászott a háta ról. A sárkány tiszteletére elkezdett a m ga lábán bicegni. Vizet is vittem, ha igyanak ôk is frisset.

Néhány perc múlva azt mondja Anyj – Te, nem a Kisdombi sír megint? Nem hagyott békén, míg el nem me tem utánuk. Hát persze, hogy Dombi ord tott a földön ülve. Harsányabban, mint elôbb.

– Az Andris összegubancolta! – má mint a sárkány farkát és madzagját. Jó idôbe telt, míg kibogoztam. Ezal megbeszéltük, hogyan kell a sárkányt fe repíteni. Szembeszaladva a széllel. hogy biztosan sikerüljön, elôször majd feleresztem.

Figyeltem, merrôl fúj a szél. Nekiindu tam, és szaladtam, szaladtam. Nyomo ban a négy gyerek. Szállt felfelé a sárkán egyre magasabbra. Csak a bicegô Ki dombi nem gyôzte az iramot. – Várj me Várj meg! – kiabált utánam. Már az egé rét minket bámult.

– Vigyázzon, felakadt! – kiáltott e közelebbi hang.

Megálltam, de már késôn. A madz megfeszült: a sárkány ott fehérlett egy v tölgyfa tetején.

A tölgyfa tetején

158