Page 161 - 7szinvirag_borito_sima.indd

Hirtelen szélroham vágta f egy volt már. Kisdombi megi minden eddiginél szívszakasz álltam, mint a szerencsétlensé dolatom az volt, hogy veszek e Vagy akár egy léggömböt, má tam volna. De hol jár azóta az Körénk gyûlt néhány kirán emberek. Nézték a sárkányt. V Kisdombi is odaért közben. – Apja, mért nem vártál meg Leguggoltam mellé, törölge nyeit. Csitítottam, ne sírjon. A rek ezalatt makacsul bámulták sárkányt.

– Ezt nehéz lesz leszedni, mondta az egyik.

– Meg lehetne azért próbál egy másik. De láttam, hogy az rajtam.

Andrisék csak álltak, és néztek. Hol a sárkányra, hol énrám. Nem mondták, de tudtam, mit várnak tôlem. Szó nélkül le-rúgtam a cipôm, s fel a fára. Eleinte köny-nyen ment. Gyermekkoromban sok fát megmásztam. Egy perc alatt fent voltam most is a tölgyfa koronájában.

Akkor jött a neheze. Innen már jól lát-szott, hogy a sárkány az egyik messze ki-nyúló oldalágban akadt meg. Letörtem egy hosszú, száraz gallyat. Óvatosan kúsztam kifelé az oldalágon. Innen már el-értem a gallyal a sárkányt. De annak a farka és madzagja belegabalyodott a fa-ágakba. A gyerekek nem is értették, mit vacakolok annyit.

– Mért nem lököd már le, Apja! – kiál-tott fel Andris.

– Várjatok, mindjárt!

Lepillantottam rájuk. Ott álltak, mind a négyen, felszegett fejjel. De olyan furcsán kicsik voltak ott lent, a mélyben.

Egyszerre belém állt a remegés. Mind-járt leszédülök!

Émelyegni kezdett a gyomrom. Érez tem, hogy üt ki a veríték a homlokomon Mi lesz velük, ha én… Jaj, kellett neke feljönnöm ide!

Tehetetlen kínomban kicsordult a köny nyem. Ettôl kissé megkönnyebbültem. – Lökd már le, Apja! – kiáltotta megin Andris.

Nem is feleltem neki. Utolsó erôfeszítés sel megmarkoltam a száraz gallyat. Sikerül is kiszabadítanom a sárkányt. Fiam üvölté se tudatta, hogy szerencsésen földet ért. Tekintélyem meg volt mentve. Gyere keim szemében ezután is én leszek legkülönb ember. Aki mindent tud és min dent mer. Aki még a sárkányt is lehozta szédítô magasból…

Csigalassúsággal csúsztam visszafel az ágon. Szívem ész nélkül kalimpált a fé lelemtôl. Alig bírtam kapaszkodni. Elha gyott minden erôm. Ôk már, tudtam, a sár kányt nézik. Fel sem pillantanak.

Varga Domoko