Page 34 - 7szinvirag_borito_sima.indd

32

Szegény volt a molnár, s nyakán élt a fia. Egyetlen szamarát el kellett adnia. Hogy kényes bokáit kôben meg ne zúzza, lábainál fogva fölkötik egy rúdra, vállukra veszik, és mennek a teherrel, a molnár és fia. Szembejön egy ember, s elkezd hahotázni: „Viszik a szamarat! Nem a csacsi hármuk közt a legszamarabb!” Hallja ezt a molnár. „Némi igazsága

van a jó embernek – mondja. – Mégse járja, hogy míg mi izzadunk, ez rúdon hintázzon. Coki, szürke!” Mennek: fiú a szamáron, s csak úgy gyalogszerrel utánuk a molnár.

„Nézd a lapajt 1 !” – szól egy szemközt jövô polgár 2 – pöffeszkedik fönn a csacsiján, és hagyja, hogy gyalog kullogjon utánuk az apja!”

A molnár, a fia meg a szamár

„Így igaz” – gondolja a fiú, leszállva maga helyett apját ülteti szamárra,

s ô utánuk ballag. – Szól megint egy ember: „Nem szégyell így bánni egy szegény gyerek Maga szamáron jár, s fia holtra fárad!” „Igaz” – szól az öreg, s hátra int fiának, üljön föl mögéje. Így kocognak most már egy szamáron ketten: fia meg a molnár. Mennek egy darabot. Jön valaki ismét. „Nézzétek! – kiáltja. – Milyen eszenincs nép Szerencsétlen jószág! Hogy is nem sajnálják Addig hajszolják, míg betörik a hátát.” Leugrik a fiú, lesegíti apját,

a csacsi vidáman ugrándozik. Hagyják, hadd élje világát, mórikáljon 3 , fusson. Szaporán lépkednek utána az úton. Újra jön egy ember. „Szavamra! – kiáltja – úgy látszik, a világ a bolondját járja: úrrá lett a szamár, kedvére poroszkál, s lohol a nyomában fiastul a molnár!” Erre már a molnárt elfogja a méreg.

„Bolond, ki megfogad minden szóbeszédet! Nem érdekel eztán senki fecsegése. Mától nem adok, csak a magam eszére.”

La Fontaine Rónay György fordítása

1 lapaj: hórihorgas, magas növésû kölyök

2 polgár: városi iparos, kereskedô

3 mórikál: kényeskedve riszálja magát