Page 61 - 7szinvirag_borito_sima.indd

Ettôl kezdve mindennap eljött hozzánk. Orsi már várta. A koppanások után mindig felugrott, és azt kiáltotta: – A nagymama! (…)

Az egyik napon végül anyu így szólt hozzánk:

– Meg kell mondani Orsinak az igazat. (…)

És másnap délután magunk elé állítot-tuk a kislányt.

– Orsikám – kezdte anya –, eddig nem akartuk… nem mertük megmondani ne-ked, hogy a nagymama…

– Tudom! – vágott közbe Orsi. – Már régen tudom!

Egymásra bámultunk. Ki mondta meg? – Tudom, a nagymama nagyon beteg volt – folytatta Orsi. – És már annyira be-

teg volt, hogy nem tudott meggyógyulni És akkor az ablakra szállt egy galamb, é azt mondta: nekem nincsenek unokáim neked pedig vannak unokáid. Cseréljün helyet. Én leszek a beteg nagymama, mer én nem fogok hiányozni senkinek, te pe dig legyél fehér galamb, hogy meglátogat hasd az unokáidat. A nagymama megér tette, amit a galamb mondott, mert aki má nagyon, de nagyon beteg, az ért az állato nyelvén. És helyet cseréltek. Így történt. Bambán bámultunk Orsira. Szóval ez gondolta ki ô a fehér galambról. Hallgat tunk.

Három koppanás hallatszott az abla felôl. A galambnagymama megérkezett.

Nógrádi Gábo

A szánkó

Kegyetlen hideg tél volt, azóta se tudok hozzáfoghatót. Fenékig befagyott a patak, a verebek megmerevedve hullottak le a fákról, a háztetôrôl olyan vastag jégcsapok meredeztek, hogy kôvel is alig bírtuk ôket lehajigálni.

Akkora hó volt, hogy alig látszottunk ki belôle, ástunk is benne akkora barlangokat, hogy akár a medvék királya ellakhatott volna bennük. Persze a medvének több

esze volt, mint hogy hópalotában lakot volna. Nem is fagyott el se keze, se lába mint nekünk.

Legkülönb mulatság mégiscsak a szán kázás volt. Szomszédunkban lakott a bíró A bíró csináltatott a fiainak olyan szánkót hogy annál szebb még nem volt a világon Még most is sokszor álmodom vele így té idején. Kôrisfából volt a talpa, diófából karja, az ülése lószôrvánkos, beterítv