Page 62 - 7szinvirag_borito_sima.indd

60

bársonyposztóval, a lábtakaróján bolyhos szônyeg. Be volt festve az egész szép pi-rosra, tán a kötele is selyembôl volt. Megvolt a mesés szép szánkó, de nem volt, aki húzza. Nagy úr volt akkor Bíró Pali is, Bíró Gyuri is, mind a kettô csak hú-zatni akarta magát. Engem fogtak be meg egy másik szegény gyereket, a Favágó Já-noskát.

– Egyszer ti húzzátok, máskor mi ülünk benne – biztattak a bíró fiai.

Bántuk is mi a csúfolódást, csak hogy hozzáférhettünk a szánkóhoz. Gyuri, Pali elnyújtózkodtak nagy urasan a puha ülés-ben, mi ketten nyakunkba akasztottuk a cifra istrángot, szél se érhetett a nyomunkba azután. Meg se álltunk az ötö-dik fordulóig, ott is csak lélegzetet venni. Így tartott ez egy hétig, hanem Favágó Jánoska már akkor olyan búsan lógatta a fejét, mint egy igazi ló. Meg is kérdezte tôle a kisebb gazdánk, a Bíró Pali, hogy tán kevesli az abrakot 1 ?

– Szeretnék már egyszer én is beleülni a szánkóba – motyogta félôsen Jánoska –, csak egyetlenegyszer, csak egyik saroktól a másikig!

Bíró Gyuri nevetve csördítette meg fe-jünk fölött a pántlikás ostorát:

– Mást nem kívánnál, kis rongyos?! Nem olyan gúnyához 2 csinálták ezt a szán-kót, mint a tied.

Pali még jobban rákiáltott:

– Örülj, hogy húzhatod! Gyí, Szellô, gyí, Bogár!

Összenéztünk Jánoskával, s akkor rántottunk a szánkón, hogy mind a két ga dánk kigurult a hóra. Olyat hemperedte hogy öröm volt nézni, ámbátor 3 igyeke tünk elhordani az irhát.

Hanem aztán megbántuk, amit tettün Másnap majd meghasadt a szívünk, mik a bíró fiai elszánkáztak a ház elôtt. Mo már Szabó Gergôék húzták ôket. Ekkor énnekem egy gondolatom t madt:

– Jánoska, van egy hatosod 4 ? – Volt tavaly, de labdát vettem rajta. – Tudod mit, Jánoska? Ha neked is vo na egy hatosod, nekem is, vennénk raj szánkót.

Másnapra kerítettünk pénzt. Én a Cs csadér vargátul kaptam, mert segítette neki kivinni a csizmákat a piacra. János meg eladta a labdáját meg a márványg lyóját meg a bicskáját a molnárinasnak. Délután elmentünk a szenesboltba, ve tünk a pénzünkön egy szenesládát. A lád félig megraktuk szalmával, a fenekére sz geztünk két gyalult deszkát, kerítettü egy ruhaszárító kötelet, s azt ráerôsített a láda két oldalára. Megvolt a szánkó. Biz az nem egészen olyan volt, mint bíró fiaié, de éppúgy csúszott.

Az udvaron próbáltuk ki, mert az utcá szégyelltünk kimenni a másik szánkó mia Hanem az udvar kicsi volt.

Megegyeztünk, hogy kimegyünk a fa végére, ahol senki se lát. Közökön, zig-z utcákon bújkáltunk kifelé, hogy ne talá kozzunk a bíró fiaival. Fújt a szél kegye len, sodorta a tetôkrôl az arcunkba a hav de nem törôdtünk vele. Csak arra gondo tunk, hogy milyen jó lesz a szánkóba ül Elôször Jánoska ül bele, én elhúzom a k erdôig, ô meg engem vissza. Jaj, Istenem, de jó lesz!

Kiértünk a falu végére. Az utolsó ház Kati nénié volt, az öreg koldusasszony Rogyott kis szalmás kunyhó, se udvara, kerítése. Most csupa hó és jégcsap egész kunyhó, csupa dér még az ajtók