Page 104 - hetsznvilag.indd

mennyit fáradozott, mennyit küzdött Szé-chenyi istván, míg a Lánchíd építésének tervét elfogadtatta!

pedig milyen világosan megmagyarázta, hogy az ország fôvárosa nem maradhat állandó híd nélkül, és a Lánchíd megépíté-sével az ország egészséges vérkeringését teremtik meg. Addig-addig magyarázta, míg kezdték már érteni a nagy eszmét. Amikor aztán pest megye választmánya 1 foglalkozott az üggyel, Széchenyi hatalmas szónoklatban részletesen kifejtette, milyen haszon származik a híd megépítésébôl. nem feledkezett meg a fôváros szépségé-nek ábrázolásáról sem.

A hallgatóság fellelkesült, ilyen közbeki-áltásokat lehetett hallani: – Szép! Dicsô! remek!

Széchenyi pedig csak ezt várta! Beszédét így fejezte be:

– De ha ilyesmi üdvöst, szépet, nagyot és dicsôt kívánunk elôállítani, bizony kissé

szögre kell akasztanunk kiváltságainkat, zsebünkbe kell nyúlnunk, és vámot 2 fizet-nünk az új hídon. Javaslom tehát a hídvám fizetésének bevezetését, bár ismerem a kiváltságos osztályok rögzött idegenkedését minden közteherviseléstôl.

Ezt az idegenkedést bizony jól ismerte. mindjárt fel is szólalt az egyik öreg táblabí-ró 3 , és azt mondta:

– nem hittem volna, hogy öcsémuram ennyire megunta azt a kis nemesi szabadsá-gát.

De ez még csak hagyján! Az egyik megyei tisztviselô lángba borult arccal, magából kikelve kiáltotta Széchenyi felé:

– inkább paksra kerülök le, úgy megyek át a Dunán, de nemesember létemre hídvá-mot nem fizetek!

A többség nem így gondolkozott: Széchenyi tervét elfogadták. A választmány kimondta, hogy a híd tervét pártfogolja, és a hídpénz eszméjét elfogadja.