Basic HTML Version
A bolond falu
Silda községbe járt nagyapámnak a nagyapja. De ott olyan buta bíró lakott, és a falu
népi mind arra hallgatott.
Egy asszony is azt mondja neki:
– Jaj, bíró úr, lagzi lenne minálunk, oszt sónk csak egy csepp van, a bótba meg nem
lehet kapnyi.
– Édes am, vessétek el azt a sót, majd megszaporogyik az, csak jó trágyás fődbe te-
gyétek el!
Úgy is csináltak. A legkövérebb fődet felásták, elgereblyézték, bevetették azt a csepp
sót.
Majd telt-múlt az idő, megázott a főd, kelt rajta rengeteg árvacsanál. Az emberek, az
asszonyok ott nyalogatták, kóstolgatták.
– Hű, minyő csepp, még ződ, oszt minyő jó ereji van!
Csak várták, csak várták, de nem fehéredett meg a csanál, a lagzi meg elgyött. Más
falubó hozott a vőlegény menyasszonyt. Sildába meg olyan csepp emberek vótak, csepp
házakot építettek. Hát ahogy gyön a menet, a nagy hosszú sor, az elejin a szép menyasz-
szony meg magas. Megáll az ajtó előtt, mögötte meg ott
áll a nagy hosszú sor. Hát mi lesz, mi lesz itt, hogy
nem fér be a menyasszony az ajtón?
Azt mondja az egyik násznagy:
– Le kell vágnyi a lábábó!
Azt mondja a bíró:
– Hohó, én mondom meg az igazat!
A feji nem fér be, azt kell levágnyi!
Megszólal egy menyecske:
– Hozzam-e a fejszét?
Megszólal, aki építette a
házat:
– Ne hozzák a fejszét,
olyat nem teszünk. Majd
kiütöm az ajtófélfát.
Megszólal
nagya-
pámnak a nagyapja:
– Sose poroskodja-
nak má, lagzi alkal-
mával, inkább hajuljon
meg a szép menyasszony!
A tréfás mese
22
irodalom5_minion_puha.indd 22
3/21/13 1