Page 32 - ap040106 gyongyfuzer_kesz_konyv

30

Egy vénasszony fogadta.

– Mi járatban van? – kérdezte az embert. Az ember már megcsinálta a tervét a buta fejűek kipróbálására.Tehát szép nyugodtan azt felelte:

– Most érkeztem a másvilágról 1 .

A vénasszony egy cseppet sem csodálkozott. – Nem találta ott véletlenül a fiamat? – kér-dezte suttogva.

Az ember most már azon volt, hogy a buta-ság mélységét megismerje.

– Dehogyisnem! Csonttal s ronggyal keres-kedik.

– Igazán? – kérdi kerek szemmel az asszony. Az ember csöndesen folytatja a szót: – Rongyos szegény, rossz a kabátja is, maga húzza a szekeret.

– Jaj, jó ember, visszamegy még maga oda? – Vissza én, holnap reggelre már ott is kell lennem.

– Van egy szürke lovam, nem vinné el neki? Hogy ne neki magának kelljen húzni azt a szekeret!

– Dehogynem! Elviszek én akármit. – Maradt még vagy három kalácsom is az ünnepről; aztán sütök még három libát, meg gyűjtöttem egy kis pénzt, amiről az uram nem tud. Vigye el neki, hogy legyen mivel forgas-son 2 egy kicsit. Meg most jut még eszembe: a

férjem elcsalt a múlt vásáron egy bundát egy buta asszonytól, vigye el szegénynek ezt is, hogy ne fázzék.

„Úgy látszik, ráakadtam, akit kerestem – gondolta az ember. – Nem is kellett olyan messzire mennem.”

De nem szólt. Lepihent ott egy kicsit, az asz-szony meg nekifogott a sütésnek. Levágta a li-bákat, s elkészítette az útravalót. Reggel felkelt az ember, felnyergelte a lovat, s úgy ment el. Alig ment el az ember, mindjárt érkezett haza a kereskedő.

Az asszony hangos vidámsággal fogadta már messziről:

– Gyere, gyere, hírt hallottam a fiunkról! A kereskedő hitetlenkedve nézett rá: – Menj el, tán megbolondultál?

– Nem is hiszed? Itt a bizonyíték! Nézd meg, elküldtem a lovat neki. Szegény csonttal meg ronggyal kereskedik odaát; maga húzza a szekeret! Küldtem neki egy kis kalácsot is meg három libát, s még a kis gyűjtött pénzből, ami-ről te nem is tudtál. Na meg a bundát is, amit arról az asszonyról lecsaltál!

A kereskedő nagyot lélegzett, úgy ráneheze-dett a haragosság.

– Ki volt az, te boldogtalan, akinek te eze-ket adtad?

– Egy ember a másvilágból! Egyenesen a más-világba ment!

– Csak butaság ne volna a világon! – kiáltot-ta az ura. – Hogy valaki ilyen hiszékeny, ilyen tökkelütött, ilyen buta tudjon lenni!

Azzal a kereskedő elindult nyomban az em-ber után. Az ember már messziről észrevette, hogy valaki mérgesen siet utána. Bement a kö-zeli erdőbe, megkötötte a lovát egy fához. Ar-rébb, az erdő szélén is volt egy fa, amelyik úgy állott, mintha el akart volna dőlni. Az ember fogta magát, nekidőlt, úgy tett, mintha azt tá-masztotta volna.

A kereskedő odament hozzá, és kérdezte tőle: – Mondja, nem látott egy embert erre men-ni egy szürke lovon?

Az ember látta, hogy a kereskedőnek a mé-reg már-már az eszét veszi. Azért így felelt: –Dehogyisnem láttam! De hiába is megy utána, mert az olyan erős ember, hogy senkitől sem fél!