Page 34 - ap040106 gyongyfuzer_kesz_konyv

32

1. Akkor történt, amikor Thököly Imre fegy-vert fogott a magyar szabadságért, s diadalmas harcok között Füleket¹ is visszafoglalta a csá-száriaktól.

Hej, sajnálták is a németek nagyon.

Mikor legjobban sopánkodott a haditanács, csak feláll egy cseh kapitány, s így szól: – Sose búsuljanak, generális uraim, vissza-foglalom én a füleki várat. – Hogyhogy?

– Felöltözöm szekeresnek. Bort viszek, leita-tom őket. Úgysincs ott most egyéb, csak egypár kuruc várőrző. A fejedelem továbbment a tá-borával. Hát én éjjel megnyitom a kaput, ak-korra odaér a barátom, Sztrapacska. Mintha már a miénk is volna a vár.

– No kapitány, ez jó lesz, ha jó lesz. Hanem miben bízik?

– Magamban.Tudja meg generális 2 uram, én olyan vitéz vagyok, hogy a nevem is kitöri az egész magyar ármádia 3 nyelvét, mert az én ne-vem: Prmcsk. Hát én hősi magam hogyne tör-ném nyakát egy várnak.

Ebbe aztán belenyugodtak, s hozzáfogtak sütni-főzni a tervet.

2. Persze a füleki huszárok nem sejtették, mit főznek nekik a németek.

Leereszkedtek a völgybe, s paripáikon vígan nyargalásztak. Az úton egy kisfiút találtak. – Hogy hívnak? – kérdé egyikük. – Balázsnak.

– Kicsoda Balázsnak?

– Törökverő Magyar Balázsnak. – Hol vetted ezt a szép nevet?

– Onnan, hogy az édesapám igaz magyar ju-hász, aki tizenkét törököt vert agyon, mikor a nyáját el akarták hajtani.

– Derék ember volt az apád. Hát te szeret-nél-e törököt verni?

– Szeretnék bizony. Azt se bánnám, ha né-met volna az a török.

– Hát a német mit vétett neked?

– Elfogatta az édesapámat, s azt se tudjuk, hol raboskodik szegény. – Hát te hová mégy?

– Elbúcsúztam az édesanyámtól, s most me-gyek szolgálatot keresni. De már én csak vitéz-nek állok be, mert ha az apám törökverő, én meg németfogó akarok lenni. – Hány esztendős vagy? – Tíz.

– No, akkor várhatsz még tíz esztendeig, ak-kor légy vitéz!

– Bizony nem várok én, mert most is tudnék segíteni.

– Mit tudnál, te kis mókus?

– Fényesíteném a kardjukat, és vigyáznék éj-jel, hogy baj ne legyen.

– Na, kisöcsém, akkor csapjál fel! Ilyen derék kis legényre mindig szükségünk van.

A csöpp Balázs a huszár vasmarkába csapta pici tenyerét.

3. Felvitték a várba, ahol épp nagy mulatság volt. Egy fuvaros kéredzkedett be a szekerével. Bort hozott, és igen olcsón adta, azt mondta, hogy nem tehet róla, de nagyon szereti a magyarokat. Balázst a vitézek majd megették, nyomban fel is öltöztették huszárnak. A szabó mindjárt átalakított neki egy ruhát.

Vígan voltak késő estig, akkor feküdni men-tek. A szekeres kint maradt az udvaron, a sze-kéren. Azt mondta, hogy ő mindig az ég alatt hál, úgy nevelte az édesanyja. Balázs ágya a lő-rés alatt volt egy fülkében.

Nem tudott aludni. Büszke volt nagyon, hogy ő most már vitéz. Úgy érezte, hogy meg kell szolgálnia érte.

Kinézett a távolba, és vigyázott.

4. De sötét volt, rettentő sötétség, nem látott az orránál tovább. Hanem a hallása olyan éles volt, mint a hiúzé, s minden tücsök hangját meg tudta egymástól különböztetni. Egyszerre a szívébe nyilallt valami.

Távolról lódobogást, egész seregnek a dobo-gását hallotta. Az ellenség lehet – gondolta.

REGÉLŐ SZÁZADOK

A kis kuruc