Page 68 - ap040106 gyongyfuzer_kesz_konyv

66

EGY CSEPPNYI SZERETET

Bűntárgyalás

Marci új irkát vett. A kezében hozta, hogy össze ne gyűrődjék. Az irka sárga volt, mint a citrom. A keze piros volt, mint a mályva. Az orra is piros volt: kicsípte a hideg.

Az iskolában halk zajgás van, mikor Marci belódul. Mindig így szokott lenni a tanítás előtt. A gyerekek beszélgetnek, mint az embe-rek, komolyan, tréfásan, a dolguk szerint. Mindenki beszélhet a körülötte ülőkkel, csak kiáltania nem szabad. Aki kiált, annak a nevét Istenes Imre fölírja a táblára.

Marcinak a második padban van a helye, Kó-szó Jancsi mellett. Jancsi is hétesztendős fiú. Eleven, kis barna gyerek.Mindig licseg-locsog a szomszédjaival, hol az előtte ülővel, hol a mö-götte ülővel. Még mikor csendesen kell ülnie, akkor is könnyebb a lelkének, ha a lábát rázhat-ja, vagy ha a rátekintőnek a szeme közé kaffant-hat, mint a kutya szokott kaffantani a légyre. De éppen azért is ül Marci mellett. Marci komoly és nyugodt vérű. Ha sohase szólna, azt lehetne vélni, hogy mindent tud, mint a püs-pök. Nem tud pedig szegény semmit, csak ép-pen a szeme okos.

Hát Marci beül a padba. A nagy báránybőr satyakot begyűri maga elé. A kis zömök tin-tásüveget leoldja a madzagról, és a padra állít-ja. Oda állítja az új sárga borítékú irka fölé. Aztán belenyúl a vászontarisznyába, s kiemel onnan egy táblát, egy nagy fanyelű bicskát, egy könyvet, egy birsalmát és egy tekercs madza-got. Végül már könyékig nyúl a tarisznyába, s még az ottmaradt szerszámok közül egy toll-szárat kotor elő.

A tollszár vasában farral kifelé áll a réztoll. Kirántja, és rátűzi a vasra.

E készülődések alatt hárman is elkapják előle az új irkát, és megnézik. Ilyen zrínyi miklósos irka van elég az iskolában, de azért megnézik. Zrínyi Miklóst is megnézik, az egyszeregyet is megnézik. Megolvassák, hány a levél az irká-ban, pedig soha sincs se kevesebb, se több hatnál.

Marci mind a háromszor visszarántja az ir-kát. Utoljára kapja a nagy birsalmát, ráteszi. A birsalmához már nem mer senki se nyúlni. Az már haragot keltene. Annak nebántsd a neve.

Marci a foga közé veszi a tintásüveg dugó-ját, és egyet csavar az üvegen.

A szomszéd mindeddig a padon térdelt, s a mögötte ülő leánykával valami palavessző cse-réjét tárgyalta. A csere elvégződött. Jancsi megfordult. Hirtelen fordult, ahogy szokott. A dugó éppen akkor cuppant ki az üvegből. Jancsi megtaszította Marcit. A tinta kilottyant.

Marci visszahőkölt, és kikerekedett szem-mel, szinte dermedten bámult az irkára, az al-mára meg a tarisznyára.

Az üveg tartalma azon a három tárgyon foly-dogált. Az irkán fekete Balaton, az almán fe-kete gyöngy. A tarisznyán fekete Tisza, Duna, Dráva, Száva. Csöpög mind a négy folyó a padlóra.

A következő pillanatban lobot vetett a Mar-ci szeme, s úgy teremtette képen Jancsit, hogy az szegény majd kiesett a padból. Én éppen akkor léptem be az iskolába. A gyerekek fölkeltek, és dicsértesséket kiál-tottak. De az arcokon a káröröm ragyogása, iz-galom és kérdés látszott. Hátul egy leány a szájára tette a kezét, hogy a mosolygását elta-karja.

Mert a pofont mindnyájan látták. S azt is látták, hogy az én két szemem a két gyerekre szegeződik.

Marci sápadt, Jancsi piros. Az iskola csöndes a visszafojtott izgalomtól. A szavamat lesték.

A pofozkodás nagy bűn.Az emberi arc szent. – Spongyát 1 ! – szólaltam meg végre hideg nyugalommal. Istenes Imrének mondtam ezt. Istenes a tábla mellett ül. Legközelebb őhozzá van a spongya.