Page 69 - ap040106 gyongyfuzer_kesz_konyv

67

– Töröld le a tintát arról a fiúról!

Istenes nagy csöndességben letörölgette az irkát, a padot, a tarisznyát. A birsalmán is vé-gighúzta a spongyát. Aztán meglátta, hogy a Jancsi homlokán is van egy babszemnyi folt. A spongyával odatörült. Több rákenődött, mint amennyi ott volt, de ez az ügynek ko-molyságán és ünnepiségén mit sem változta-tott.

Akkor újra megszólaltam:

– Ez a két fiú a tanítás után itt marad. Most nincs idő arra, hogy tárgyaljuk a cselekedetü-ket. Értetted, Nagy Márton? Értetted, Kószó János?

– Értettem – felelte búsan a két bűnbeesett. Komoly és szótlan maradt mind a kettő egész délután. A kezüket soha buzgóbban nem fonták össze a mellükön a magyarázat alatt, és soha jobban nem figyelmeztek. Mindössze egyszer történt a számolás ideje alatt, hogy Marci belenyúlt a tarisznyájába, és kivette a birsalmát. Megnézte komoly szemmel, és ugyanoly komolyan megnyalta. Aztán vissza-dugta a tarisznyába.

Estefelé elbocsátottam a gyerekeket. Csak a két bűnös maradt ottan, meg két leányka. A két leánynak az iskolát kellett megsöpörnie. Sorrendben söprik mindennap az iskolát. (...) Nézek az iskolába, hát ott ül a két bűnös a padlásig kavargó porban, tárt ablak, tárt ajtó között, hajadonfővel. Mind a kettő a helyén. Ülnek szótlanul, a kezüket a mellükön össze-fonva. Az arcukon gondolkodás és aggodalom.

– Gyertek be a szobámba!

Bekocognak. Mind a kettőn a térdig érő vá-szontarisznya. A Marci tarisznyájában ott du-dorodik még a birsalma is.

Leülök egy székre. A két gyerek egy inté-semre elém áll. Állanak előttem olyan arccal, mint a latrok szoktak az akasztófa alatt. – Hát, Nagy Márton, te beszélj először! Nagy Márton hebegve elmondja, hogy új ir-kát vett, és hogy Jancsi meglökte a tintásüveget. Azzal megáll.

– Tovább. Még nincs vége.

– Hén aztán..., hén aztán... pofon h... vág-tam... h.

– No, most már beszéljen Kószó János! Kószó János valamivel nyugodtabb. Csak az orra mozog meg a szemöldöke. Már bizonyára sokszorosan átfontolgatta az esetet, s a maga bűnét sokkal kisebbnek tudja, mint a Marciét. – Nem láttam, hogy izé... mit csinál Marci – mondja ártatlankodva. – Csak ahogy megfor-dultam, meglökődött.

– Ha tudtad volna, hogy tinta van a kezé-ben, meglökted volna-e? – Dehogy.

– No, Nagy Márton! Bűnösnek vádolod-e még Jancsit? – Nem... h.

– Jól tetted-e, hogy pofon vágtad?

Erre nem felelt azonnal. Egyet nyelt, aztán megint egyet nyelt. A szó nem jön. – No?

Könnyező szemmel feleli: