Page 144 - 7_fizika.indd

A dugattyús gőzgép munkavégző közege a vízgőz, melyet a gőzkazánban állítanak elő, és in-nen vezetik a hengerbe.

A nagy nyomású vízgőz a hengerben levő dugattyút elmozdítja – eközben lehűl, és nyomása csökken. Az úgynevezett fáradt gőz innen egy gyűjtőbe, a kondenzorba kerül, ahol tovább hűl, nyomása tovább csökken és lecsapódik. (Erre utal a kondenzor elnevezés is, ami latin eredetű szó, és magyarul sűrítőt jelent.) Az immár folyékony halmazállapotú vizet visszavezetik a kazánba, ahol ismét felmelegítik, és a folyamat megy tovább. A dugattyú a hengerben egyenes vonalban mozog. Ezt forgó mozgássá kell alakítani, melyet az egymáshoz rögzített hajtórúd és a forgatókar tesz lehető-vé. A gép egyenletes járását a nagy tömegű lendítőkerék biztosítja. A gőz ki- és beáramlását a to-lattyú szabályozza, melynek rúdját a lendkerék tengelyéhez (a főtengelyhez) erősítették (446. ábra).

A gőzgépek sokáig„uralták” a vasúti és a vízi közlekedést, de az 1950-es évekre átvette szerepüket a dízelmotor. Nézzünk bele most – ha csak néhány mondat erejéig is – a motorok történetébe!

A belső égésű motorok története a 17. században kezdő-dött. Az elsőt Christiaan Huygens (ejtsd: krisztián höjhensz) holland fzikus készítette. A szó szoros értelmében „robba-nómotor” volt. A hengerbe tett puskapor felrobbantásakor keletkező lőporgázok mozgatták felfelé a D dugattyút – miközben a fonál másik végén lógó G ellensúly lefelé haladt (447. ábra). Ez az eszköz azonban használhatatlan volt. Majd’ kétszáz évnek kellett eltelni ahhoz, hogy Etienne Lenoire „ló nélküli hintója” végigguruljon Párizs utcáin (1863-ban). (A név helyes kiejtése: etyienn lönoár). Lenoire egy hagyo-mányos gőzgép hengerébe világítógázt vezetett, és azt elektromos szikra segítségével robbantotta fel (448. ábra).