Page 73 - etika_2009.indd

71

Bruno Ferrero: Vigasztalás

Egy leányka hazajött a szomszédasszonytól, akinek nyolcéves kislánya nem ré-gen tragikus körülmények között halt meg.

− Mit keresel ilyenkor a szomszédasszonynál, van annak elég baja! Te nem hi-ányzol neki!

− Azért mentem át, hogy megvigasztaljam a nénit.

− Hát, gyerek létedre, hogyan tudod megvigasztalni a bánatos asszonyt? − Az ölébe ültem és együtt sírtam vele.

„…mert azt a jóakaratot, amely kölcsönösségen alapszik, már barátságnak ne-vezzük. Sőt ehhez talán még azt is hozzá kell tennünk, hogy e jóakaratnak nem szabad a két fél előtt titokban maradnia.” (Arisztotelész)

„Aki tehát a haszonért szeret valakit, ezt azért teszi, ami neki magának jó; aki a gyönyörűségért szeret, ezt azért teszi, ami neki magának kellemes, nem pedig azért, mert az, akit szeret, olyan, amilyen: tehát csupán azért, mert az illető őneki hasznos, illetve kellemes. Más szóval, az ilyen viszony legfeljebb járulékosan ne-vezhető barátságnak: ez esetben nem azért szeretünk valakit, mert az illető olyan, amilyen, hanem azért, mert valami jóban vagy gyönyörűségben részeltet ben-nünket. Éppen ezért az ilyen barátság könnyen fel is bomlik.” (Arisztotelész)

Van-e az életkornak valami- •

lyen szerepe a barátságban?

Arisztotelész műveiben a barátság emberi tényezőit taglalja. Kifejti, mennyire döntő az érzelem, a rokonszenv, amely összeköti a bará-tokat. Olvassátok el a két Arisztotelész-idézetet!

Idézzétek fel Petőfi Sándor és Arany János barátságkötését! Keres- •

setek egymáshoz írt verseket a két költő életművéből! Keressetek más híres barátokat az irodalom, a történelem és a •

művészetek világából!

Mit tart fontosnak a barátság- •

ban Arisztotelész? Mi váltja ki Arisztotelész sze- •

rint az emberek egymás iránti érdeklődését? Miért szeretik az emberek •

egymást az ókori filozófus szerint?

Tanakodó

Egy napon két barát vadászni ment Kanada hideg tája-in. Egy jávorszarvas nyomát követték a hatalmas fenyő-erdőben. Hószőnyeg borította a talajt, és ahogy taposták, semmi neszt nem hallottak. Nem gyanították, hogy míg a szarvas nyomát követik, egy szempár figyeli őket. A két vadász megállt, figyelt, nem villannak-e meg az agancsok a fák között.

Mögöttük sötét árnyék mozdult a havon. Egyre közelebb és közelebb jött. Az egyik vadász körülnézett. – Egy medve! – kiáltotta.

A hatalmas grizzly, nagy barna szőr- és mancstömeg már csaknem elérte őket. A két ember gondolkodás nélkül fu-tásnak eredt. Tudták, nincs már remény, csak ha mene-dékhelyet találnak. Az egyikük egy közeli fenyőre muta-

tott, s afelé szaladt. Amint elérte, mászni kezdett felfelé, gyorsabban, mint valaha. A barátja azonban belebotlott egy gyökérbe. Nagy robajjal bukott bele a hóba. – Segíts! – kiáltotta. – Azt hiszem kificamítottam a bo-kám!

Az ember a fán körülnézett. Látta, hogy a medve még odébb van. De mit tudna tenni? Mit kellene tennie? Úgy döntött, hogy tovább mászik felfele.

Az ember a földön teljes csendben feküdt, és visszatar-totta a lélegzetét. A félelemtől moccanni semmert, amint hallgatta a mancsok lépteit a havon közelebb, egyre köze-lebb. A medve odacammogott hozzá, és gyanakvóan szi-matolni kezdett a feje körül. Az ember érezte az arcán a medve forró leheletét. Nem mozdította egyetlen porciká-

A két barátról és a medvéről

(kanadai népmese; egy Ezópus-mese változata)

etika_2009.indd 71 etika_2009.indd 71 12/11/09 12/11/09