Basic HTML Version
112
Lakodalmas fazék
Sümegről (1900),
ólommázas cserépedény ujjbenyomás-
sal készült szalagdísszel, 38 cm
Csíkos fazék
Csákvárról, ólommá-
zas cserépedény, 27,5 cm
Fazekasság
A magyar népi kerámiaedények típusai
1. Laposedények
(tál, tányér, lábas, tepsi)
Kakasos tál
Mórágyról, 29 cm, írókázott
díszítés, ólommázas bevonat
A tálaknak és tányéroknak nem csak haszná-
lati értékük volt. Szívesen díszítették velük
a konyha falát, ezért az edények belsejébe
madarat, szarvast vagy szép virágdíszt festet-
tek, amit a szegélyre festett geometrikus motí-
vumokkal vettek körül.
Lábas
Gömörből
A három lábon álló edényt a nyílt tűzön való sü-
tés-főzésre használták. Külsejét dróttal fogták
össze, hogy a használat során ne repedjen meg.
Serpenyőnek nevezték a háromlábú edény belül
üreges nyéllel készült változatát.
2. Főzőfazekak
(nyak nélküli, széles szájú, öblös hasú edények)
a legkisebb méretű cserépfazék a csupor. a közmondás szerint
a kicsi csupor hamar felforr, tehát gyorsan felmelegszik benne
az étel.
3. Tárolóedények
(szilke, bödön, köcsög, bögre, ételhordó fazék)
Szilke
Tiszafüredről, ólommázas cse-
répedény
A mezőn dolgozó fér aknak szilkében vitték ki
az ételt az asszonyok.
Bödön
Mezőtúrról (1858), ólommázas
cserépedény
A fedeles tárolóedényben lisztet tartottak.
Az agyagművesség ősi mestersége virágzó iparággá vált a 19. szá-
zadban. Az ország egész területén működtek cserépedények ké-
szítésével foglalkozó fazekasműhelyek. A népszerűségét egyrészt
annak köszönhette, hogy az alapanyag – az agyag – könnyen hoz-
záférhető és olcsó nyersanyag, másrészt a mindennapi élet haszná-
lati tárgyainak jelentős része a folyadék tárolására és a sütés-fő-
zésre alkalmas hőálló cserépedény volt.
a)
A kitermelt agyagot többszörösen áztatják, ta-
possák, gyúrják, tisztítják
(kiveszik belőle a kavicso-
kat, gyökereket) azért, hogy jól formázható és rugal-
mas alapanyagot kapjanak.
b)
A korongolás menete:
a fazekas a jobb lábával
megforgatja az alsó nagyobb korongot (forgatóko-
rong vagy lábító), a bal lábával pedig a munka során
a forgás sebességét szabályozza. amikor egyenlete-
sen forog a korong, akkor csapja rá a korongtányér
közepére a jól összegyúrt agyagrögöt. ezután a folya-
matosan forgó korongtányéron álló agyagdarab for-
mázása következik. Bal kézzel az edény belsejét, jobb
kézzel pedig a külső formáját alakítják ki. Segédesz-
közként a has kialakításához fakést, a száj peremének
legömbölyítéséhez bőrdarabkát is használnak. a fület
és a kidomborodó mintákat kézzel formázzák meg,
és a vizes agyagot az edényre ragasztják. a kész
edényt egy drótszállal vágják le a munkalapról.
c)
Szárítás:
2-3 napig a talpán szikkasztják, majd szá-
jukkal lefelé fordítva teljesen kiszárítják az edényeket.
d)
Díszítés:
száradás után az alsó – máz alatti – fes-
tékkel (földfestékkel) leöntik, és ismét megszárítják.
a félig megszáradt edényt karcolással, a teljesen
megszáradt felületet pedig írókával (gurgulyával)
vagy ecsettel díszítik.
e)
Égetés:
a festék száradása után égetőkemencében
8-10 órán keresztül égetik ki az edényeket. (ezt az
égetést zsengélésnek nevezik.) a kihűlt edényeket át-
látszó ólommázzal vonják be, majd ismét kiégetik.
(ennek az eljárásnak a neve a máz alatti festés.) a ha-
bánok átlátszatlan ónmázas cserépedényeket készí-
tettek, ezért a díszítést a máz fölé festették.
A cserépedények készítése
függőleges
orsó
Munkaasztal
(korongtányér)
Lendítőkerék
(forgatókorong)
ké
pzeletv10_uj_2013.indd 112
8/2/13 12:46: