Basic HTML Version
122
Szimbolizmus (1886–1910)
a kifejezés a görög
szümbolon
szóból származik, jelentése:
’ismertető-
jegy’, ’jelkép’,
amely elsődleges fontosságú volt a szimbolista alkotá-
sokban. Mégsem szerencsés a jelképhasználatot teljes egészében ezzel
a stílussal azonosítani, hiszen más korok is alkalmaztak szimbólumokat.
ennél az irányzatnál a jelkép funkciója és alkalmazási módja volt az, ami
megváltozott, mivel a mű központi szervező elve lett. Jelentéstartalma
már nem volt egyszerű, hétköznapi fogalmakkal helyettesíthető, mert
személyessé, összetettebbé vált.
az irodalmi irányzatként induló szimbolizmusból csak később lett
képzőművészeti áramlat. Jean Moréas (zsan moreasz) költő 1886-ban
jelentette meg a
Szimbolista manifesztum
című írását, amelyben Char-
les Baudelaire-t (sárl bodler) és Stéphane Mallarmét (sztefan malarmé)
jelölte meg e mozgalom elindítóinak. Ők és más költők, írók – pl. Paul
Verlaine (pól verlen), arthur rimbaud (artűr rembó), William Butler yeats
(viljem bátler jítsz), rainer Maria rilke (rajner maria rilke) – elfordultak a ra-
cionális, látható világtól, témáikban inkább a képzeletbelit, a sejtelmest,
a titokzatost hangsúlyozták.
a költők a legbelsőbb tartalmak kifejezésére újszerű – a különböző ér-
zékterületek összekapcsolásán alapuló –
szóképeket
találtak ki (pl. „
pá-
ratestű Kéj”, „büszke fény”, „lenge, méla tánc”, „hűvös suhogás”
). ezt nevezik
az irodalomban
szinesztéziának,
melynek lényege az, hogy a különfé-
le érzékszervi érzetek egymásba fonódnak, vagyis valamely ingernek
nem csak a neki megfelelő érzékszerv általi érzékelése valósul meg.
Edward Burne-Jones
(edvárd börn-dzsonsz):
A rémfej
(
Perszeusz és Androméda,
1888), olaj, vászon,
155×140,5 cm, Stuttgart, Staatsgalerie
Burne-Jones
képein gyakran elevenednek meg a klasszikus gö-
rög mitológia szereplői.
A rémfej
című festmény különös kompo-
zícióban mutatja be Perszeusz, a félisten történetét. A szerelmes-
pár egymás kezét fogva néz a kút tükörszerű vizébe. Itt nemcsak
saját arcukat, hanemMedusza fejével együtt a jövőt is meglátják.
Vajon mi vár rájuk? A történet szerint Perszeusz feladata volt,
hogy levágja Medusza fejét, de úgy, hogy közben nem nézhetett
rá, mert kővé változott volna. Segítségére siettek az istenek –
Hermész és Athéné –, akik páncélba öltöztették, és egy pajzsot
adtak a kezébe. A bronzpajzs tükröződő felületében látta meg
a szörnyet, és sikerült levágnia a fejét úgy, hogy nem közvetlenül
nézett rá. A levágott fejjel hazafelé tartó hős egy sziklához láncolt,
gyönyörű leányt pillantott meg, akit éppen tengeri szörnyek ké-
szültek feláldozni. A félisten azonnal beleszeretett Andromédába,
és megmentette a szörnyű haláltól.
Maurice Denis
(morisz döni):
A parkban
(1893), olaj, vászon, 171,5×137,5 cm,
Párizs, Musée d’Orsay
A prera aelita Testvériség nevű angol író- és művészcsoport 1848-
ban alakult meg Londonban D. G. Rossetti, W. H. Hunt és J. E. Mil-
lais vezetésével. Jelentős képviselőjük még E. Burne-Jones és
W. Morris. Elveikben a nazarénusok, a romantika és a naturalizmus
nézetei keveredtek. Céljuk – a nazarénusokhoz hasonlóan – a val-
lásos szellemű, historizáló művészet megteremtése, a keresztény és
középkori történetek (a Biblia jelenetei, Dante és Shakespeare törté-
netei, Artúr király és a kerekasztal lovagjainak legendái stb.) áb-
rázolásával. Művészetükre nagy hatást gyakorolt a Ra aello előtti
trecento és quattrocento stílusa, különösen Fra Angelico festé-
szetének egyszerűsége.
A prera aeliták élénk színű, dekoratív festményei általában
szimbolikus értelműek, misztikusak, szentimentálisak, bukoli-
kusak (idillikus táj, virágok, gyümölcsök, víz) és stilizáltak. Hatá-
suk a századvégi szimbolikus művészetben és a szecesszióban
érződik, pl. Gustave Moreau és Körösfői-Kriesch Aladár művé-
szetében.
ké
pzeletv10_uj_2013.indd 122
8/2/13 12:46: