Basic HTML Version
146
Fauvizmus (1905–1907)
a minden művészeti ágra egyformán kiterjedő, az egyes országokban
azonos időben jelentkező és viszonylag egységes formavilágú, úgyne-
vezett
nagy korstílusok időszaka
a szecesszióval
véget ért.
a 20. szá-
zad első felében több olyan művészeti irányzat alakult ki, amelyek élesen
nem különíthetők el egymástól. Sőt, sokszor előfordult, hogy a művészek
alkotói tevékenységük során többféle stílusirányzat kifejezési módját is
kipróbálták vagy együttesen alkalmazták.
az egyik legkorábbi ilyen művészcsoport, a
fauves
(fóv; vadak) tag-
jainál is találkozhatunk ezzel a jelenséggel. a fauve-ok – Henri Matisse
(anri matisz), Maurice de Vlaminck (morisz dö vlemank), andré Derain
(andré dören), albert Marquet (márké), Henri Charles Manguin (anri sárl
mangin), Georges rouault (zsorzs roul) és Kees van Dongen (kísz fan
dongen) – nem képviseltek egységes stílust, nem váltak határozott cél-
kitűzéssel rendelkező, szervezett mozgalommá, inkább a személyes
kapcsolatok (pl. a barátság, a mester és tanítványa viszony) kötötték ösz-
sze őket. alkotói szempontból pedig a
felfokozott színviláguk
és
fes-
tészettechnikai megoldásaik
jelentették a közös vonásokat.
elődeik közül nagyra becsülték a posztimpresszionista festőket (Paul
Cézanne-t, Paul Gauguint és Vincent van Goghot), valamint a szimbo-
lizmus jeles képviselőjét, Gustave Moreau-t is, akinek eredetisége, nyi-
tottsága és legfőképpen a tiszta szín kifejezőerejébe vetett hite ösztön-
zőleg hatott rájuk.
Szakítottak a látvány élethű, szolgai másolásával,
a művészi formát
tartották a festői kifejezés egyetlen eszközének.
Lemondtak a pers-
pektíva pontos alkalmazásáról.
elsősorban
tiszta színekre
épülő ké-
peket festettek. főleg a
szín hatásával akartak érzelmeket ébreszteni,
és a színek térhatást keltő tulajdonságait kutatták. a szimbolistákhoz
képest műveik pozitív életszemléletről tanúskodnak. Témaválasztásuk
nem lépett át a hagyományos kereteken, általában portrékat, enteriő-
röket, tájképeket, csendéleteket stb. festettek, de meglepően újszerű
feldolgozásban.
André Derain:
Matisse portréja
(1905) olaj, vászon,
46×34,9 cm, Tate Gallery, London
Maurice de Vlaminck:
Vörös fák
(1906), olaj, vászon, 233,5×190,5 cm,
Musee National d’art, Párizs
A
vadak
elnevezés Luis Vauxcelles (lui vószell) műkritikustól szár-
mazik, aki az 1905-ös párizsi Őszi Szalon modern kiállításán az erő-
teljes, harsány színvilágú, elnagyolt ecsetkezelésű festmények kö-
zött észrevett egy teljesen hagyományos szobrot, amely a következő
megjegyzést váltotta ki belőle:
„Donatello a vadak között!”
Így
született meg a csoport gúnyneve. Bár a kritikus elmarasztalónak
szánta az elnevezést, a művészek mégis elfogadták, mert festői
módszerük jellemzésére igen találónak érezték.
Ő testesítette meg a csoport tagjai közül a leginkább
az ösztöneire hagyatkozó „vad” szellemiséget. Szen-
vedélyes lelkülete festményein is tükröződött. Néha
a festéket közvetlenül a tubusból nyomta rá a vá-
szonra, így hagyta szabadon érvényesülni az anyag
nyers, fizikai tulajdonságát. Megpróbált minden le-
hetséges kifejezőerőt kihozni a színekből. 1907-ig ki-
zárólag tiszta, keveretlen színekkel dolgozott.
A vörös
fák
című műve is ebből a korszakából való. ezen
a képén a fák és a táj látványa még egyértelműen
felismerhető, ugyanakkor Vlaminck lemondott a har-
madik dimenzió látszatának élethű megjelenítéséről.
a színeket sem a valóságnak megfelelően, hanem
egyénien, belső érzelmeitől vezérelve ábrázolta.
Cézanne hatására 1908-tól színvilága nyugodtabb,
kevésbé harsány, letisztultabb lett. a kubizmus irá-
nyába mutató kompozíciókkal is kísérletezett, de
mivel ez összeférhetetlen volt heves alaptermészeté-
vel, rövid idő elteltével felhagyott vele. Később a kife-
jezés új lehetőségeit kutatta: a fény és az árnyék
kontrasztját kihasználva drámai tájképeket festett.
Maurice de Vlaminck (
– )
ké
pzeletv10_uj_2013.indd 146
8/2/13 12:47: