Basic HTML Version
168
Dadaizmus (1916–1922)
az első világháború (1914–1918) és annak szomorú következményei –
a gazdasági világválság, a munkanélküliség, a társadalmi kiábrándult-
ság stb. – rányomták bélyegüket a kor hangulatára.
ennek tükrében nem csodálkozhatunk azon, hogy a művészek el-
keseredésükben, csalódottságukban elutasították a múltat. Tagadtak
minden hagyományos értéket, sőt még magát a művészetet is. az eset-
legesség, az ösztönösség, a véletlen meghatározó szerepe, illetve az
anarchia mellett foglaltak állást. Megszállottan keresték a botrányos
helyzeteket, éltető elemük lett a meghökkentés és a polgárpukkasztás.
alig várták, hogy parázs vitákat robbanthassanak ki.
a dadaizmus nemcsak művészeti mozgalom volt, hanem nemzetközi
életérzés, lelkiállapot és egyben életmód is. 1916-ban Svájcból indult út-
jára, és szinte azonos időben több helyen vert gyökeret. Svájcban (zürich-
ben) Hugo Ball (ügo ball; 1886–1927) német költő, festő, muzsikus, Tris-
tan Tzara (1896–1963) román költő, valamint Hans Jean arp (hansz zsán
árp; 1887–1966) svájci festő és tervező alapították meg a Cabaret Voltaire
(kabaré volter) nevű kávéházat, azt a helyet, ahol a DaDa megszületett.
New yorkban francis Picabia, Marcel Duchamp, Horton Schamberg
(hórtn sembörg) és Man ray (men réj), Kölnben Max ernst (maksz ernszt),
Berlinben: raoul Hausmann (raul oszman), Hannah Höch (hanna hökh),
John Heartfield (dzson hártfild) és George Grosz, míg Hannoverben Kurt
Schwitters (kurt svittersz) lettek a mozgalom meghatározó alakjai.
a névválasztással kapcsolatban több történet él a köztudatban. a leg-
valószínűbbnek az az állítás tűnik, amely szerint a DaDa elnevezés a vé-
letlen szülötte. Hugo Ball egyik kávéházi összejövetelük során találomra
felütött egy német–francia szótárt, és épp erre a szóra bökött rá. (a szó
franciául ’vesszőparipá’-t vagy ’hintalo’-vat jelent, míg a szláv nyelveken a
kettős igenlést, németül pedig a naivitást jelölik vele.) Létezik olyan ver-
zió is, amely Tristan Tzarának tulajdonítja a névadást. Talán nem is annyi-
ra az a fontos, kitől származik a név, mint inkább az, hogy mindegyikő-
jük elfogadta és azonosulni tudott vele. Lázadó magatartásuk többször
késztette őket szokatlan, sőt polgárpukkasztó viselkedésre. rendezvé-
nyeik (pl. tüntetéseik, kiállításaik, felolvasásaik, zajkoncertjeik) sokszor ful-
ladtak botrányba. Bár gátlástalanul kiforgattak minden értéket, és felrúg-
ták a szabályokat, mégis elgondolkodásra késztették az embereket.
Marcel Duchamp:
Szökőkút
(1917), ready-made, átmé-
rője 64,8 cm, Milánó, Galleria Schwartz
a szó angol eredetű, jelentése: ’késztermék’. a ready-
made-ek olyan iparilag előállított, kész tárgyak, ame-
lyeket a művész egyáltalán nem vagy csak kismér-
tékben alakít át, és így a kiválasztás tényével
műalkotássá minősít. Duchamp állított ki először
ilyen jellegű „szobrokat”, köztük a leghíresebbek a
képen látható
Szökőkút
(egy hátára fordított piszoár),
a
Palackszárító
és a
Biciklikerék
voltak. Talán furcsának
tűnhet, hogyan válhattak ezek a tárgyak műalko-
tássá, de készítőjének megvolt rá az indítéka. Szerinte
a művész döntése, választása, hogy minek minősíti
művét, azaz a gondolat fontosabb, mint maga a mű.
ezért a műtárgyakat árucikként, a használati eszközö-
ket pedig művészi produktumként szerepeltette.
Ready-made
1. Te milyen tárgyat állítanál ki műalkotásként? Milyen címet adnál neki? Készíts ötleteidről digitá-
lis fényképeket vagy rajzos vázlatokat!
2. Válasszatok a tanteremben rendelkezésre álló tárgyak közül olyanokat, amelyeket alkalmas-
nak ítéltek arra, hogy ready-made legyen belőlük! A címadásról se feledkezzetek meg!
A dadaizmus egyik kiemelkedő egyéniségét,
Duchampot
eddig
mint festőt ismerhettük meg, azonban ő nemcsak festményeket,
hanem
ready-made-
eket (redi médeket) is készített.
Raoul Hausmann:
Mechanikus fej
(
Korunk szelleme;
1920), assemblage,
32,5×21×20 cm, Párizs,
Centre Pompidou
Duchamp
Szökőkút
című műve egy iparilag előállított piszoár (vizelde), amelyen a művész mindösz-
sze csak három változtatást eszközölt, hogy műalkotássá minősüljön a tárgy:
• egy posztamensre (emelvényre) rakta, így kiválasztotta környezetéből;
• álnevet használva aláírta és dátumozta (R. Mutt, 1917);
• benevezte egy kortárs művészeti kiállításra.
Bár ezen a rendezvényen nem kellett zsűri előtt szerepeltetni a nevezésre kerülő műalkotásokat,
mégis azonnal tiltakoztak a rendezők, és visszautasították a „szobrot”. Ez az erőteljes elutasítás a bi-
zonyíték arra, hogy a műnek van esztétikai, érzelmi hatása, még ha az negatív vagy megbotránkoz-
tató is. Duchampot az érdekelte, mikortól és mitől válik egy tárgy műalkotássá. A művészet határait
feszegette. Felismerte, hogy egy szobrot mindenekelőtt a kontextus határoz meg, az adott körülmé-
nyektől függően változhat az értelme és a ránk gyakorolt művészi hatása. Rámutatott arra is, hogy
amikor egy műtárgyat értékelünk, mekkora jelentősége van a kulturális közegnek.
ké
pzeletv10_uj_2013.indd 168
8/2/13 12:48: