Basic HTML Version
18
Az olajfestés kezdete
Miért nyűgözik le a németalföldi, korai reneszánsz stílu-
sú festmények még napjainkban is az embereket? Talán
azért, mert a mindennapi életben látható dolgok meg-
festésén túl a képek szimbolikus tartalma elgondolkod-
tat,
„tanít, jámbor érzelmeket kelt, és emlékeket ébreszt”
(Szent Bonaventura). a korábban kialakult ikonográfiai
hagyományoktól eltérően a bibliai szereplőket is gyak-
ran helyezték polgári enteriőrbe*, a körülöttük lévő hasz-
nálati tárgyak pedig jelképes tartalmat hordoztak.
a 15. század elején még újdonságnak számított, hogy
a kép szereplői nem egy semleges (többnyire arany) hát-
tér előtt mozognak, hanem tájkép- vagy épületrészletek
érzékeltetik mögöttük a tér mélyülését. ebben az idő-
szakban általában még nem tudatos szerkesztéssel, ha-
nem a tapasztalati perspektíva alkalmazásával tudtak
csak térmélységet kifejezni. (a térmélységet úgy érzékel-
tették, hogy az egymással párhuzamos élek a távolodás
irányába összetartónak látszódnak, de nem találkoznak
egy iránypontban.) a jelenetek életszerűségét az anató-
miai hűségre törekvő szereplőkkel, a karakteres portrék-
kal és az anyagszerű, plasztikus, ragyogó színekkel meg-
festett felületekkel érték el.
Rogier van der Weyden
(rohír fan der vejden; 1399 körül – 1464):
Angyali
üdvözlet
(1434 körül), a triptichon* középső táblaképe, olaj, fa, 87×91,5 cm,
Párizs, Louvre. Máriát és az angyalt a genti oltárkép szereplőihez hasonló
pózban, egy polgári lakásbelsőbe (enteriőr) helyezve láthatjuk, a mindenna-
pi élet használati tárgyaival körülvéve
Az Arnol ni házaspár
A festészet történetének legrégebbi, lakásbelsőbe helyezett, egész alakos
kettős
portréja
Giovanni Arnol ni textilkereskedőt és feleségét ábrázolja. Egyesek szerint
a pár eljegyzését vagy házasságkötésének pillanatát, mások szerint egy házassági
évforduló megünneplését láthatjuk a festményen. A mélyülő tér a szoba hátsó fa-
lán függő domború tükörhöz vezeti a tekintetet. Ha jól meg gyeljük, akkor láthat-
juk a festőt és egy másik személyt, továbbá az előtérben álló párt hátulról. Annak
bizonyítékául, hogy az eseményen a kép alkotója is részt vett, a következő latin
nyelvű feliratot festette a tükör fölé: „
Johannes de Eyck fuit hic, 1434”,
azaz
„itt járt
Jan van Eyck, 1434-ben”.
A hálószobában lévő tárgyak a jelképek nyelvén utalnak a pár összetartozására.
A kép kompozíciós középpontja a pár egymásba simuló keze. Karjaik íve kiemeli
a háttérben lévő jelképes tárgyakat: a faragott széket, az „imádkozzál és dolgozzál”
elvárást jelképező imafüzért és seprűt, továbbá a csilláron égő gyertyát. A nappali
fény ellenére meggyújtott gyertya Krisztus világosságát és a pár szerelmének láng-
ját jelképezi, és egyben menyegzői gyertya is, amelyet szokásosan a vőlegény nyúj-
tott át a menyasszonynak a szertartás során. Az ágy mögött álló faragott szék a pár
gyermek utáni vágyát fejezi ki, ugyanis a széket Szent Margit, a gyermekáldás vé-
dőszentjének szobra díszíti. Az előtérben lévő kutya a házastársi hűséget szimboli-
zálja. Az ablakpárkányon és az alatta lévő ládán látható narancsok – akkoriban na-
gyon drága gyümölcs volt – az édeni boldogságra és egyben a pár gazdagságára
utalnak. A szoba berendezése, a drága textilek és a pár öltözéke is kifejezi, hogy az
Arnol ni család Brugge (brűzs) felső társadalmi rétegéhez tartozott.
A festmény újszerű megoldásai:
• konkrét személyeket ábrázoló kettős portré, térmélységet érzékeltető valóságos hát-
térrel;
• a jelképes tartalommal rendelkező, aprólékosan kidolgozott formák;
• az olajfestés technikájának virtuóz alkalmazása. Az olaj kötőanyagként való alkal-
mazásával és a lazúros festésmóddal a több áttetsző rétegben felvitt festékszí-
nektől zománcszerűen ragyogóvá vált a felület. Ez a technika különleges árnyala-
tokat eredményezett.
Jan van Eyck
(ján fán ejk; 1390 körül –1441):
Az Arnol ni házaspár
(1434), olaj, fatábla, 82×59,5 cm, London, National Gallery
ké
pzeletv10_uj_2013.indd 18
8/2/13 12:41: